Kiskirályosdi

Détári Lajos szombat délután kikocsikázik az Újpestpályára, üdvözli játékosait, küld néhány lapos pillantást az új tulajdonosok felé, majd leballag a kispadhoz, és leül a helyére. Már ha egyáltalán lesz helye.

Mert előfordulhat, hogy Végh Tibor gyorsabb, és elfoglalja előle, vagy a biztonságiak akadályozzák meg ebben, netán az előrelátó soproni tulajdonosok akkurátusan kifaragják a kispadból a Détári Lajost megillető részt.

Én azt mondom, Dömét megilleti egy szeletke a soproni padból. Kicsit már elegünk van azokból a külhoni befektetőkből, akik elfojtott gyermekkori frusztrációjukat magyar futballcsapat elnöki székében akarják végre levetkőzni.

Egy-két millió euró fejében évekig játszhatják a kiskirályt hazai kiszolgálóik szorgos asszisztálásával, miközben sóherek kifizetni az afrikai játékosok albérletét, heti rendszerességgel váltanak edzőt, és hatalmi szóval szabják meg a kezdőcsapatot.

Az információk szerint Détári Lajos is abba bukott bele, hogy szorgosan követelte játékosai ki nem fizetett pénzét, továbbá a tulajdonosi akarat ellenére sem akart játszatni a móri kupameccsen egy hisztis olasz emberkét, akinek sajnos nem tudom a nevét, de a későbbiekben nyilván nagy karriert fut be mentora, Antonio Righi egyik vállalkozásánál – pizzafutárként.

A magyar futball nagy szégyene, hogy az általános pénztelenség miatt efféle nyugati kisvállalkozókat is ide kell engedni, akik otthon büszkén mesélhetik spagettivel a szájukban, hogy van nekik Magyarországon egy saját futballcsapatuk, a Sopron vagy Sporon, esetleg Sropon, végül is mindegy, böff...

Döme, te pedig kocsikázz csak ki Újpestre, küldj néhány lapos pillantást a tulajdonosok felé, köszönj el játékosaidtól, de eszed ágában se legyen a kispad közelébe menni, mert fölösleges cirkusz az egész. Még akkor se, ha Sopronban szerethetik a cirkuszt, elvégre sikerült elég sok bohócot felhajtani.