Végre megint angol rivális (2)

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.09.17. 23:32
Címkék
Kevés csapat büszkélkedhet azzal, hogy az európai kupákban hazai pályán még egyszer sem szenvedett vereséget angol együttestől. Márpedig a májusi BL-finalistát kedden fogadó FC Porto ezek közé tartozik, így a 2005-ös Bajnokok Ligája győztese, a Liverpool ellen sem a vereség jár a portugálok fejében.

Folytatás a 6. oldalról

zen a nyáron is csak gyen gültek a „sárkányok”: a brazil Andersont a Manchester United vásárolta meg, a portugál Pepét pedig a Real Madridhoz igazolt, ám a helyiek szerinti legnagyobb érték maradt – a 24. születésnapját szeptember 26-án ünneplő Ricardo Quaresma ugyanis nem engedett a csábításnak, és továbbra is a Portó csapatában varázsol. A kiválóan cselező szélső legkomolyabb kérője a nyári átigazolási szezonban a német Bayern München, valamint – és itt jön az igazán pikáns része a történetnek – a Liverpool volt. Rafa Benítez, a „vörösök” spanyol menedzsere régóta figyeli, és nagy tisztelője a 11-szeres portugál válogatott középpályásnak, aki most azoknak a futballistáknak keserítheti meg az életét, akik már csapattársai is lehetnének..

Legfrissebb hírek

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
4 perce

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
16 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
20 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
28 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
32 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
37 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
53 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája