Végre megint angol rivális (1)

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.09.17. 23:32
Címkék
Kevés csapat büszkélkedhet azzal, hogy az európai kupákban hazai pályán még egyszer sem szenvedett vereséget angol együttestől. Márpedig a májusi BL-finalistát kedden fogadó FC Porto ezek közé tartozik, így a 2005-ös Bajnokok Ligája győztese, a Liverpool ellen sem a vereség jár a portugálok fejében.

Kilencből nulla. Ez a csúfos számadat olvasható ki az angol kupacsapatok azon mérkőzéseiből, amelyeket a Porto ellen idegenben játszottak az elmúlt években a Bajnokok Ligájában és az UEFAkupában. 2003 novembere óta az Estádio do Dragao (Sárkány Stadion), előtte pedig az Estádio das Antas (Dolmen Stadion) bizonyult bevehetetlen erődítménynek valamennyi angol próbálkozó számára. Pedig nem akárkik portyáztak a 250 ezer lakosú kikötővárosban, ám ott még a Premier League „nagyvadjai” közül sem sikerült senkinek győznie. A szigetországi sajtóban csak mágikus négyesnek titulált együttesek ugyan nem ijedtek meg sem az ellenféltől, sem pedig az általában fanatikus drukkerektől, de valahogy mégsem jött össze a diadal a Manchester Unitednek, a Chelsea-nek, az Arsenalnak, illetve a Liverpoolnak.

Valamiért a Porto játékstílusa nem fekszik az angoloknak, ám ennek okait még maguk a kék-fehérek is inkább csak sejtik, mintsem igazán tudják. A portugál bajnokcsapat évről évre átalakul, legnagyobb tehetségeit minden szezon végén elviszik az európai sztárklubok, ám egyvalami még így sem változik: angol gárda sohasem nyer a Porto otthonában.

„Örülünk, hogy ismét angol ellenféllel találkozhatunk – utalt a remek statisztikára Jesualdo Ferreira, a Porto vezetőedzője. – Tiszteljük labdarúgásukat, az elmúlt három idény kétszeres döntősét és egyszeres győztesét pedig öröm vendégül látni. Én még nem túl régen vagyok itt, így nem ismerem teljes egészében a titkot, ám ha pontosan tudnám, akor sem árulnám el.”

Folytatás a 7. oldalon.

Legfrissebb hírek

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
4 perce

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
16 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
20 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
28 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
32 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
37 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
54 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája