Elnök kontra Sidi

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2007.09.17. 17:19
Címkék
Krzyzewsky Miklós, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke sportszerűtlen magatartás vádjával fegyelmi eljárást kezdeményezett a 2008-as olimpia első magyar kvótáját megszerző világ- és Európabajnok puskás ellen. Sidi Péter furcsállja az indokokat.

Hétfőre az elnökség elé idézték az egyik legjobb magyar sportlövőt. Az ok? A granadai Európabajnokság első napját – lemaradva a megnyitóról és az edzésről – Sidi Péter elveszett csomagjai utáni nyomozással töltötte, amiben csak az egyik versenyzőtársa volt segítségére, mert bár Sidi már érkezéskor jelezte a problémát, a vezetőség hiánytalanul részt vett a megnyitón. Este a magyar csapat szállodájának bárjában összefutott Krzyzewsky Miklóssal, a magyar szövetség elnökével, aki a versenyző elmondása szerint elbagatellizálta a poggyászproblémát, mire Sidi kifakadt.

„Elnök úr, lemaradtam a megnyitóról és a tréningekről. A kint lévő vezetők segíteni vagy nyaralni jöttek? Ezt mondtam Krzyzewsky Miklósnak, aki ezután Kisvárdai István elnökségi tagot azzal fogadta, vajon nyaralni jött-e, majd a többi vezetőnek már kijelentő módban tálalta a neki feltett kérdést. Az esetnek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, meglepett, hogy fegyelmi tárgyalásra idéztek be” – elevenítette fel az eseményeket Sidi Péter, aki úgy véli, réges-régi nézeteltérések lehetnek a háttérben, amelyen az elnök nem tud túllépni. Az éremgyűjteményéből már csak az olimpiai medált hiányoló puskás nem szeretne a szerinte felfújt ügyre sok energiát vesztegetni, hiszen nincs problémája a szövetséggel, és reméli, hogy Krzyzewsky Miklós „elássa a csatabárdot”. Sidi attól sem tart, hogy az általa, de az országnak szerzett kvótát büntetésből másnak adnák oda.

„Erre gondolni sem akarok, bár elvileg lenne rá lehetőség. A gyakorlat szerint nálunk a kvótaszerző utazik. Nekem lassan tíz éve nincs ellenfelem idehaza, jelenleg a világranglista negyedikje vagyok, a józan ész szerint semmi sem veszélyeztetheti a pekingi indulásomat. Azért dolgozom, hogy jól szerepeljek a versenyeken, kiváltképp az olimpián. A szövetségnek és nekem is közös a célunk, a sportág érdekében eredményesnek kell lennünk, az elnök úrnak sem lehet más célja” – mondta Sidi Péter. Természetesen megkérdeztük Krzyzewsky Miklóst, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökét is: „Azt tudom elmondani, hogy valóban az én kezdeményezésemre került ez az ügy az elnökség elé. Az illetékesek többségi szavazással döntöttek úgy, hogy az eset miatt Pétert be kell idézni fegyelmi tárgyalásra. A fegyelmi bizottság fogja eldönteni, hogy kap-e büntetést a versenyző. Bővebben nem kívánok megnyilvánulni ez ügyben.”

Legfrissebb hírek

A világ legrégebbi kerékpárversenyén indul az MBH Bank csapata.

Kerékpár
24 perce

Keresztes Krisztián: A legfőbb célomat elértem Skóciában

Légiósok
33 perce

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
50 perce

Szűcs Kornél megtalálta a számítását a Vojvodinánál

Magyar válogatott
1 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
1 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
1 órája

Tizenöt magyar úszó indul a hétvégén az Európa-bajnokság párizsi főpróbáján

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik