Parkernek csapata is volt

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.09.09. 01:20
Címkék

Pénteken késő este lapzártánk után fejeződött be az Európabajnokság középdöntőjének Ecsoportjában a tavalyi világbajnoki döntő visszavágójának tekintett spanyol–görög összecsapás. Mindkét csapat vereséggel a háta mögött készült a mérkőzésre, a meccsen azonban húsz percen keresztül csak a házigazdákon látszott, hogy feledtetni akarják a horvátok elleni fiaskót. Pepu Hernández csapata – már a felgyógyult Juan Carlos Navarróval a pályán – a félidőben 45–24-re vezetett, ezt követően már ujjgyakorlatnak számított a 76–58-as végeredmény kialakítása. Maga a szövetségi kapitány egyszerű magyarázattal szolgált arra, hogy a tavalyi vb-döntő (70–47) után miért is verték meg ismét az Eb-címvédőt: „Jó játékosaink és jó csapatunk van!” – mondta.

A szombati nap az F-csoportban a német–francia rangadóval indult, s mindenütt Tony Parker–Dirk Nowitzki presztízstalálkozóként vezették fel a derbit. A meccsen aztán az NBA nagydöntőjének legértékesebb játékosa (Parker) győzelemre vezette a franciákat (78–66) az NBA alapszakaszának legjobbja (Nowitzki) ellen. A gall diadal egyik oka éppen az volt, hogy viszonylag jól megoldották a német óriás semlegesítését, aki hiába lett 28 pontjával a meccs legeredményesebb játékosa, hét elrontott triplakísérletére nem lehet büszke. Emellett Parker (23 pont) igazi csapatot vezényelt ezen a napon, míg a dallasi sztárnak csak Okulaja segített be (14 pont, 9 lepattanó). Nemhiába nyilatkozta Florent Pietrus (12 pont) – Gulyás Róbert egykori pau-i és málagai csapattársa –, hogy „eddig mindig Parkert kerestük, most azonban jól járattuk a labdát, és nem csak Tonyra vártunk, mindenki megtalálta a jó megoldást”.

A litván szurkolók már a francia–német meccsen is hallatták a hangjukat. A balti fanatikusok igazán hangosak az olasz–litván mérkőzés lefújása után lehettek: kedvenceik 79–74-es győzelme azt jelentette, hogy a hátralévő két mérkőzésük eredményétől függetlenül bejutottak a legjobb nyolc közé. Mindehhez a nyeretlen olaszoknak immár kisebbfajta csodára volna szükségük. Az athéni olimpia ezüstérmesének koporsójába az első szöget a Montepaschi Siena 192 centis hátvédje, Rimantas Kaukenas ütötte, 22 ponttal keserítve kenyéradó gazdáinak válogatottját.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
32 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
1 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik