Allan Davis korán örült

R. B. B.R. B. B.
2007.09.08. 00:04
Címkék

A Spanyol körverseny hetedik szakaszán sokáig úgy látszott, célba érhetnek a szökevények – először az idei viadalon. A főmezőnytől meglépő kettősnek már kilenc perc előnye is volt, ám a hátul lévők csak hitegették a szökevényeket, száz kilométeres üldözés során fokozatosan dolgozták le hátrányukat – még egy bukás sem lassított sokat a tempón –, így jöhetett a hatodik sprintbefutó. Ám másfél kilométerrel a zaragozai cél előtt újabb bukás történt, amely összekuszálta a sorokat. A lesipuskás belga Philippe Gilbert megpróbálta kihasználni a pillanatnyi zűrzavart, de nem járt sikerrel. Az utolsó méterekig az ausztrál Allan Davis tűnt nyerőnek, a Discovery kerekese örömében már emelte a kezét, amikor elszáguldott mellett a veterán Erik Zabel. A 37 éves német pályafutása kilencedik szakaszgyőzelmét aratta a Vueltán. Bodrogi László a főmezőnnyel együtt érkezett a célba (76.). Az összetettben továbbra is az orosz Vlagyimir Jefimkin vezet, Bodrogi a 150., szombaton viszont nagyot alakíthat, mivel következik a Vuelta első időfutama.

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
7 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
40 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája