Elődöntőben a válogatott

R. B. B.R. B. B.
2007.08.26. 00:00
Címkék

A férfi juniorválogatott elődöntőbe jutott a vb-n, míg a nők legalább győzelemmel búcsúztak az olimpiai selejtezőtől. A férfiak a vártnál nagyobb küzdelemben, csak ötméteresekkel győzték le az ausztrálokat. A mieinknél kettő (Varga Dénes és Hárai Balázs), a riválisnál három játékos volt ott a felnőttválogatottal a Világliga fináléjában, sőt az ausztráloknál mindkét csapat szövetségi kapitánya, John Fox. A negyeddöntőben végig az ellenfél vezetett (7–3 is volt már a javukra), ám az ötgólos Varga és a négyig jutó Hárai vezérletével az emberelőnyöket jobban kihasználó magyar együttes rendre egyenlíteni tudott, 10–10 után jöhetett a ráadás, amelyben Hárai szerzett vezetést a magyaroknak, de Rhys Howden egalizált, így az ötméteresek döntöttek. A magyarok közül Szabó Botond, Marnitz Gergő, Salamon Ferenc és Hárai is betalált, az ausztráloknál viszont csak Richard Campbell. Ezzel Magyarország jutott az elődöntőbe, ahol vasárnap hajnalban Szerbiával küzd a döntőért. A Kirisiben zajló női olimpiai selejtezőn a magyar együttes a már tét nélküli összecsapáson magabiztos győzelmet aratott (6–3) Görögország ellen, megszerezve az ötödik helyet. Godova Gábor csapata jövő márciusban, Triesztben harcolhatja ki az olimpiai kvótát.

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
5 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
15 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
23 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
32 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
55 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája