Megérdemlik egymást

Épphogy táppénzcsalónak nem titulálják a jól értesültek Rafael van der Vaartot, aki – közlése szerint – úgymond családi baleset miatt nem játszott csütörtökön a Honvéd ellen. Hogy egy egyéves kisfiú emelgetésébe szükségszerűen meghúzódhat-e egy edzett, a sportból élő férfiú háta, azt izma és embere válogatja.

Persze inkább embere, esetünkben mindenképpen. A holland klasszis ugyanis a Valenciához igazolna, s ha futballozott volna a Hamburg UEFA-kupa-mérkőzésén, vágya teljesülése esetén nem lehetne ott a pályán a Bajnokok Ligájában – a csoportkörig bizonyosan eljutó spanyol csapatban. Ezer és ezer példa akad rá, hogy fontosnak ítélt meccs előtt összedrótoznak, összefoltoznak egy klasszist.

Van der Vaart esetében ilyesminek még a kísérletéről sem volt szó, ami azért árulkodó. Sőt. A hamburgi edző, Huub Stevens egyértelműen hisz játékosának, legfőbb érve úgy szól: „Rafael sohasem hazudott a klubnak…”

Első eset mindig van, de ezt hagyjuk, hiszen a történetet nem érdemes semmiféle moralitás mentén elemezgetni, egyértelműen a pénz, a karrier áll a középpontban. És ahol milliók forognak (nem forintban), ott a hétköznapi logikát sem érdemes elővenni. Az érdekekre már érdemesebb építeni. Van der Vaart a Valenciával járna jól, az egyértelmű.

A Hamburger SV körömszakadtáig ragaszkodik hozzá, mégis megértő, senki sem kérdőjelezi meg a „gyerekemelést”. Nincs kizárva, arra várnak a németek, hogy kissé megfejelje ajánlatát a Valencia, amire aligha lenne esély, ha csütörtökön játékra kényszerítik a futballistát. Így viszont tovább alkudozhatnak a megállapodásig vagy az alku teljes füstbe meneteléig. Ők időt nyernek, mi megerősödhetünk a hitünkben, hogy az elitben semmi sem az, aminek látszik. Minden alkalmas marketingfogásnak, csak a nyílt beszéd nem. Az őszinteség nem kamatozik.