Berlinben már nem a kvótáért hajtanak

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2007.08.13. 23:26
Címkék
A múlt héten az öttusázók befejezték a tatai edzőtáborozást, amely az augusztus 14-22. közötti berlini világbajnokságra való felkészülés utolsó szakasza volt. A hajránapokban már csökkent a terhelés – amúgy „öttusás” módon.

Így aztán az utolsó reggel is hat órakor kezdődött esős futóedzéssel, majd a vívóteremben zárta a válogatott a tatai vb-felkészülést. A versenyzőkön ugyanaz az elmélyült nyugalom (fáradtság?) látszott, amely edzés közben mindig is jellemezte a sportág űzőit – de azért mintha nyugodtabb lett volna a hangulat, mint a rigai Európa-bajnokság előtt. Ez csak természetes, hiszen tusázóink négy pekingi kvótával (Vörös Zsuzsanna, Balogh Gábor, Horváth Viktor, Tibolya Péter) beljebb vannak, így a világbajnokság csak a „szokásos” terhekkel jár. „Ami Vörös Zsuzsannát illeti, visszatérhetett a normális felkészüléshez, miután Rigában megszerezte a kvalifikációt. Mindenki teljesen egészséges, nincs sérültünk – kopogta le a vívóterem padján Kulcsár Antal, a női válogatott szakvezetője, aki szerint a rossz idővel járó fronthatás talán érződött némelyik versenyzőn. – Nem baj, hozzászokunk a morcosabb klímához, a világbajnokság helyszínén, Németországban sem barátságosabb az idő mostanában” – mondta Kulcsár. Az öttusa legérzékenyebb számához, a lovagláshoz kötődő hír, hogy a válogatottnak számos versenyzőt adó egyesület, az Alba Volán Bericap lovasedzője, Heilig Anita édesanya lett. A székesfehérvári lovaglóedzéseket átmenetileg Ákos Ajtony irányítja, aki híres arról, hogy tölcsérrel önti a magabiztosságot a tanítványaiba. Ez nem jön rosszul a technikailag a nemzetközi mezőny fölé növő, de a lovaspályán néha elvérző klasszisoknak, amint azt Vörös Zsuzsanna sokversenyes balszerencse-sorozata is jelzi. Ami a férfiakat illeti, ott szintén minden a terv szerint halad, a társaság felkészülten várja a berlini napokat. „Hogy felkészüljünk a versenyzőkre váró ismeretlen lovakból, a tatai edzőtábor alatt nemcsak a Nemzeti Lovardába jártunk el edzeni, hanem a szőnyi és a dunakiliti lovardában is tudtunk gyakorolni. Bár a kontinensviadalhoz képest feleannyi kvótát lehet csak szerezni, azért kiélezett lesz a berlini verseny, és nemcsak a pekingi kvalifikáció, hanem a világbajnokság rangja miatt is. A fiúk megfelelő formában vágnak neki a vébének. A két hete lovasedzés közben kulcscsonttörést szenvedett Tibolya Péter műtött vállából már kivették a varratokat, remélhetőleg október végén ő is elkezdheti az alapozást a jövő évi, nagyon fontos szezonra” – tájékoztatott Pálvölgyi Miklós, a férfiak szövetségi kapitánya. ½

Legfrissebb hírek

A világ legrégebbi kerékpárversenyén indul az MBH Bank csapata.

Kerékpár
25 perce

Keresztes Krisztián: A legfőbb célomat elértem Skóciában

Légiósok
34 perce

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
52 perce

Szűcs Kornél megtalálta a számítását a Vojvodinánál

Magyar válogatott
1 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
1 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
1 órája

Tizenöt magyar úszó indul a hétvégén az Európa-bajnokság párizsi főpróbáján

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik