Egyre erősebb az újonc

B. A.B. A.
2007.08.06. 00:04
Címkék

Túl van első felkészülési mérkőzésein a női NB I egyik újonca, a Tajtavill-Derecske. Köstner Vilmos tanítványai előbb 36–36-os döntetlent játszottak Tiszaújvárosban a törökországi Európa-bajnokságra készülő magyar juniorválogatottal, majd a hét végén hazai környezetben százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a Speed 99-kupát a Vasas, a Békéscsaba és a Vác előtt. A derecskeiek egy hetet Fonyód-Bélatelepen töltöttek, s a balatoni edzőtáborban nem csak fizikailag erősödött a csapat, hiszen ott csalatkozott a kerethez a Cornexivel 2004-ben EHF-kupát nyerő átlövő, Pádár Margit. Rajta kívül új igazolás a Debrecenből szerződtetett kapus, Király Annamária és az irányító Rácz Emese, a Kiskunhalasról érkező irányító-átlövő Kocsik Viktória, valamint az átlövőposzton bevethető Szamosi testvérek, Anita és Lívia, akik legutóbb a Kőbányai Spartacusban játszottak. A bajnoki rajtig még tíz edzőmérkőzés vár az együttesre, amely még pályára lép a bajnok Ferencváros, valamint a szomszédvár Debrecen ellen is. „Hasznos volt a hét végi felkészülési torna, hiszen a siker mindig jó doppingszer” – mondta Köstner Vilmos vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
35 perce

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
49 perce

CR7 a házban!

Foci vb 2026
51 perce

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
1 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
1 órája

A kajak négyes 500-on Európa-bajnok lett; Kopasz Bálint ezren második

Kajak-kenu
1 órája

Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Fradi ellen

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik