Továbbra is légiós

R. B. B.R. B. B.
2007.07.27. 23:40
Címkék

Hívta a bajnok Vasas, hívta a negyedik, ám nagyra törő Szeged, a 2000-es olimpiai bajnok Varga I Zsolt végül mégis úgy határozott, ősztől is a Bissolati Cremona játékosa lesz. A klubváltás lehetősége azért vetődött fel, mert két héttel ezelőtt a csapat egyik támogatója hirtelen, minden ok nélkül befejezte az együttes szponzorálását. Ekkor még az sem volt elképzelhetetlen, hogy megszűnik a Cremona, végül azonban indulhat bajnokságban. A csapat húzóemberei közül többen távoztak, s erősödni biztosan nem fog a keret, de még van rá esély, hogy Cremonában marad a tavalyi gólkirály, az amerikai Tony Azevedo, vagy érkezhet a szerb Alekszandar Sapics.

„Csütörtökön még egyszer, utoljára egyeztettem a Vasassal, de úgy döntöttem, maradok Cremonában, és a piros-kékeknek, valamint a Szegednek is megköszöntem az érdeklődést – tudtuk meg Varga I Zsolttól. – Mivel az itthonról kapott ajánlat ugyanolyan volt, mint az olaszországi, így nem éri meg hazahurcolkodnom, annak ellenére sem, hogy nagyon megtisztelő volt a Vasas megkeresése, és nagyon szívesen játszottam volna újra otthon.”

A pólós szerint nem valószínű, hogy a következő szezonban előrébb tudnak lépni, de az ötödik-hatodik helyre jók lehetnek. A centernek az ősszel rajtoló szezon lehet az utolsó magyarként eltöltött olasz idénye, mivel a kiváló játékos – akinek itáliai felesége van – az olimpia utáni idénynek valószínűleg már olasz állampolgárként vág neki. Ez azért is fontos, mert a 2008–2009-es kiírásban a jelenlegi három helyett már csak két légióst foglalkoztathatnak az egyesületek. A mostani maradással viszont tovább csökkent az esélye annak, hogy Varga I Zsoltot látjuk még magyar klubban pólózni.

„Lehet, hogy ez volt az utolsó sansz a hazatérésre – ismerte el a pólós. – Néha érzem, itt fáj, ott fáj, de két-három év még van bennem. Jól érzem magam a vízben, van kedvem a játékhoz. Remélem, ezt még egy ideig a szervezetem is engedi.”

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
7 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
10 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
11 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
23 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
30 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
39 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája