Harmónia az öltözőben

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2007.07.26. 00:08
Címkék
Csütörtök este a Barcelona lejátssza első edzőmérkőzését, amelyen hivatalosan is bemutatkozhat Thierry Henry.

Távol a világ zajától, ez a jelszó. A minap a Barcelona is nekilátott a munkának, akárcsak a Real Madrid, ráadásul ugyanúgy távol az otthontól vert tábort, mint a nagy rivális. Amíg azonban a Real az Alpok lábainál, a Barca az Északi-tenger partjainál gyakorol. Ma este, kőhajításnyira a tábortól, a Dundee United ellen első edzőmérkőzését is lejátsza.

A szezon nagy kérdése természetesen az lesz, hogy a nagy négyes, Samuel Eto’o, Thierry Henry, Lionel Messi és Ronaldinho hogyan fér majd meg egymás mellett, ám erre egyelőre nem kapunk információt, mert a kis zseni még a Copa América utáni szabadságát tölti, akárcsak a mexikói Rafael Márquez, illetve az argentin Gabriel Milito. Ugyancsak nincs jelen a sérült csapatkapitány, Carles Puyol, valamint Edmílson és Eidur Gudjohnsen. A többiek viszont már izzadnak, azok is, akikre Eric Abidal, Henry, Milito és Yaya Touré igazolása után már nincs szükség, ám még nincs új csapatuk.

„Két hetünk van még az ázsiai túra előtt, úgyhogy ez az a hét, amikor a legnehezebb munkát elvégezhetjük – vázolta a programot Paco Seirullo, a Barca erőnléti edzője. – Japánban a mérkőzéseken lesz a hangsúly, ráadásul a nagy időeltolódás, a hőmérséklet-különbség és a magas páratartalom miatt ott csak rövid edzéseket tartunk majd, úgyhogy az erőfejlesztési gyakorlatokat most kell elvégeznünk.”

A győzelemnek ugyancsak alapfeltétele, hogy harmónia uralja az öltözőt – szemben a tavaszi állapotokkal, amikor folyvást arról szóltak a hírek, hogy a sztárok fújnak egymásra, leginkább Eto’o és Ronaldinho. A rend fenntartása, vagy inkább megteremtése végett diktatórikus eszközökhöz nyúlt a klub: Joan Laporta elnök, Txiki Beguiristáin sportigazgató, Frank Rijkaard vezetőedző és öt játékos lesz a tagja annak a bizottságnak, amely betartatja majd a házirendet.

„A három vezető nem tud mindenre figyelni, úgyhogy öt játékost is bevonunk a rend megtartásába – mondta Beguiristáin. – Ám ez nem jelenti azt, hogy minden labdarúgó mellé rendőrt állítunk majd. A lényeg az, hogy mindenki jó erőben érkezzen meg a reggeli edzésre, valamint tudja, mit szabad és mit nem. Azonnali változást szeretnénk.”

A vezetők elvárják, minden játékos otthonában vacsorázzon a mérkőzést megelőző este.

A komor nyilatkozat után csak rontott a hangulaton, hogy kedd délben elhunyt Joan Laporta Bonastre, a jelenlegi elnök, Joan Laporta édesapja. A szomorú hír hallatán a tervezett igazgatósági ülést elhalasztották, akárcsak a klub 2006–07–es szezonról szóló pénzügyi beszámolója kapcsán szervezett sajtótájékoztatót, egyúttal félárbocra eresztettek minden lobogót a Barcelona létesítményein.

Legfrissebb hírek

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
4 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
28 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
28 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
39 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
57 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája