Milan: kell egy csatár!

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.07.08. 00:19
Címkék
Elsőre meglepőnek tűnhet az adat, amely szerint az olasz élvonal húsz csapatából eddig csupán a Milan nem vásárolt új játékost a nyáron, ám a Bajnokok Ligája aktuális győztesének talán nincs is szüksége jelentős erősítésre. Ennek ellenére a klubnál egy csatár érkezése mindenképp várható: vélhetőleg Andrij Sevcsenkóé vagy Alexandre Patóé.

Eddig messze elkerülte a szerencse a Milan elöljáróit az új kiszemeltekkel és azok klubjaival folytatott tárgyalásaik (sok esetben inkább csak tapogatózásaik) során: a sokáig a csapat első számú „célpontjának” számító Ronaldinhóért zajló ostromot a Barcelona keményen visszaverte, és hasonló határozottsággal utasította el a Samuel Eto’o megszerzésére vonatkozó próbálkozásokat is – tegyük hozzá, mindkét esetben az érintett játékosok egyetértésével. Ám ne felejtsük el a hondurasi David Suazo zavaros ügyét sem, a Cagliari korábbi támadóját ugyanis egy hétig – egész pontosan június 19. és június 26. között – magáénak tudhatta a Milan, végül azonban kiderült, a futballista játékjoga a városi rivális Intert illeti meg. Noha a fentiek mellett szóba került Antonio Cassano (Real Madrid), Adriano (Inter) és Didier Drogba (Chelsea) átigazolása is, e három labdarúgó az utóbbi napokban mintha kissé hátrébb szorult volna a kívánságlistán. Nem úgy Andrij Sevcsenko, a Chelsea légiósa, akit a minap ismét „elővett” a játékossal mármár baráti viszonyban álló Silvio Berlusconi klubelnök mint a csatárgondok legkézenfekvőbb megoldását. Való igaz, a 30 éves ukrán az elmúlt szezonban többször kijelentette, a piros-feketéknél eltöltött hét évére szívesen rátenne még egyet-kettőt, már csak azért is, mert a londoni csapatba mind a mai napig nem sikerült igazán beilleszkednie, ráadásul nehezíti helyzetét, hogy José Mourinho menedzser sem tartozik feltétlen rajongói közé. Az Andrij Sevcsenko visszaszerzését célzó akciót hamar meg is indították a Milannál, az olaszok 25 millió eurót (6.2 milliárd forint) ajánlottak a Chelsea-nek a játékosért, Londonban azonban 35 millió euró (8.6 milliárd forint) alatt nem is állnak szóba a lehetséges vevővel. Persze ha a csatár tavalyi 46 milliós (11.3 milliárd forint) vételárát vesszük alapul, még ez utóbbi összeg is igencsak jutányos az angolok részéről. Ám ha a milánóiak valamiért lemaradnának Seváról, akkor sincs pánik, hiszen a hírek szerint Alexandre Patót 20 millió euróért (4.9 milliárd forint) boldogan eladná klubja, az Internacional. Igaz, még ez a verseny sincs lefutva, hiszen a a 17 éves brazil tehetséget szívesen látnák a Chelseanél, az Internél és a Real Madridnál is. Gondot az sem jelenthet, hogy a labdarúgó még kiskorú, a Milan ugyanis lakást biztosítana családjának, édesapjának pedig munkát adna. Noha a gárda még egyetlen új futballistát sem igazolt, a csapat legfontosabb „erősítéséről” alighanem már most beszámolhatunk: Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke kijelentette, hogy az olaszok makacs ellenállása miatt letett Kaká szerződtetéséről.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
5 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
5 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
5 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
6 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
6 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
7 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
8 órája
Ezek is érdekelhetik