Júliusban Tour de Hongrie

K. E.K. E.
2007.06.21. 23:28
Címkék

Hetvenöt magyar, valamint 29 szlovákiai települést érintve kerül sor az idén július 24–28. között a Tour de Hongrie-ra. A rajt Gyömrőn lesz, hogy aztán a kerekesek az utolsó napon, 823.6 kilométer megtétele után Miskolcon érjenek célba. Az öt versenynap során 14 hegy (ebből öt első kategóriás) és tíz gyorsasági hajrá vár a résztvevőkre. Már most biztos, hogy a Tour de Hongrie történetében sohasem indult még ennyire sok és ennyire erős csapat. Utóbbit bizonyítja az is, hogy tizenegy, a nemzetközi szövetségnél continental bejegyzésű (a ProTour és a professional continental besorolásúak alatti kategóriába tartozó) együttes nevezett, köztük a Continental Team Milram, amely a Milram ProTour istállójának a fiókcsapata. Emellett ott lesz a mezőnyben Magyarország két – szintén „harmadosztályú” minősítésű – profi alakulata, a P-Nívó Betonexpressz (amely tavaly első lett a csapatversenyben, míg tagjai megszerezték az egyéni összetett viadal második és harmadik helyét), illetve a Team Cornix is.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
18 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
24 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
31 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
55 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
58 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
58 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája