Kihagyják a Vk-versenyt

K. E.K. E.
2007.06.20. 00:08
Címkék

Nem utazik a hét végi amszterdami Világkupa-versenyre a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység. Nincsenek jó formában, ezt bizonyítja az is, hogy a június elején megrendezett ottensheimi Vk-viadalon csak a 19. helyen végeztek. Meg az is, hogy az idén kétszer is kikaptak az egyébként könnyűsúlyban versenyző Varga Tamás, Hirling Zsolt kettőstől. Ficsor László, a páros külön edzője elmondása szerint a kondíciót tekintve minden rendben van a kétszeres világbajnokokkal, ám technikailag nincs meg közöttük az összhang a hajóban. „Kívülről is látni ezt, de igazából arra van szükség, hogy ők bent, vagyis a hajóban találjanak újra egymásra – mondta az edző. – Erre pedig újra rá kell érezniük. Már klubedzőikkel is konzultáltunk, hiszen mindannyiunknak az az érdeke, hogy Ákosék legkésőbb a nyár végi müncheni világbajnokságra összeálljanak.” Arra a vb-re, amelyen az 1–11. hely olimpiai kvótát ér.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
18 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
24 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
31 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
55 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
57 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
58 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája