Középpályás az első érkező

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.06.18. 23:09
Címkék

„Megvan az első erősítés” – jelentette Simon Gábor, és a Honvéd technikai vezetője már újságolta is: Vincze Gábor hároméves szerződést írt alá. A korábban az FTC-ben, a Gázszerben, a III. Kerületben, a BVSC-ben, a Sopronban, a Debrecenben, a Győrben, a skót Livingstonban, legutóbb pedig a ciprusi Ethnikoszban futballozó védekező középpályás a hétfő délutáni edzésen már részt vett, és pályára is léphet a Bozsik-stadionban szerdán 17 órakor kezdődő, Besztercebánya elleni felkészülési mérkőzésen. Ez lesz a kispestiek első tesztmeccse, a második pedig szombaton következik, akkor egy újabb szlovák csapatot, a bajnokságban második helyen végző Artmedia Bratislavát fogadják. Az együttes ezt követően Ausztriába utazik, és egy hétig táborozik majd St. Ruprechtben. Mivel Simon Gábor hangsúlyozta, hogy megvan az első erősítés, nincs kizárva, hogy addigra meglesz a második és a harmadik is…

Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
8 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
13 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
16 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
20 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
35 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
37 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
38 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
42 perce
Ezek is érdekelhetik