Tököli Attila a kiszemelt

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.06.14. 23:31
Címkék
Még nem történt meg a hivatalos szerződés aláírása, ám Győrött mindenki tényként kezeli, hogy Egervári Sándor irányítja az ETO-t. Ezért is lehet érdekes, milyen érzésekkel várja az előtte álló feladatokat az új győri edző. A legutóbb Kuvaitban dolgozó Egervári Sándor szűkszavúan nyilatkozott, ami érthető, hiszen pénteken az épülő-szépülő ETOstadionban tartanak sajtótájékoztatót.

A hírek szerint elégedettek voltak a munkájával, és marasztalták Kuvaitban.A hírek szerint elégedettek voltak a munkájával, és marasztalták Kuvaitban.

Ez valóban így van – válaszolta az edző. – Remek körülmények között dolgozhattam, a fizetésem hazai szinten kiemelkedőnek számított, de úgy gondoltam, itthon nagyobb feladatok várnak rám. Megköszöntem a bizalmat, a lehetőséget, és hazatértem.

Győrött hosszú távra tervez? El tudná képzelni, hogy három-négy évig is az ETO-t irányítsa?

Nem azért jöttem haza, hogy féléves szerződést kössek valamelyik csapatnál. Természetesen hosszú távra tervezek, bár azért várjuk még meg a pénteket, hiszen akkor véglegesítjük a szerződést Tarsoly Csabával. Ekkor kerül majd szóba a játékoskeret, a célkitűzés és minden fontos dolog.

Sok ideje nem lesz az akklimatizálódásra és a kikapcsolódásra, hiszen az ETO hétfőn megkezdi a felkészülést.

Ezzel nincs semmi gond, már várom is, hogy újra edzést vezényeljek. A körülmények kifogástalanok, a stadion egyre szebb, a játékoskeretben pedig bizonyára lesznek változások. Magam is hallottam, hogy kinek a neve vetődött fel, de még egyszer hangsúlyozom, a pénteki megbeszélés után sokkal több információval szolgálhatok.

Akkor rákérdezek: mi lesz Vincze Ottóval? Merthogy neki lejár a szerződése, s azt hallani, hogy több fővárosi klub is megkereste, Győrött pedig nem marasztalják.

Vele kapcsolatban még nincs határozott döntés.

És Tököli Attila követheti önt Győrbe? Közismert, hogy a Ferencváros csatára remek kapcsolatot ápol önnel, a fénykorát élte a Dunaferr bajnokcsapatában…

Annyit elismerek, hogy Tököli Attila neve valóban szóba került az eddigi megbeszéléseken.

Győrbe költözik?

Bizonyára alkalmazkodnom kell az új munkafeltételekhez, nem szeretnék nap mint nap az autósztrádán suhanni Budapest és Győr között. Éppen ezért, ha napi két edzésünk lesz, biztosan Győrött alszom majd. Ezek azonban részletkérdések, sokkal fontosabb, hogy nagy kihívás előtt állok, patinás klubnál dolgozhatok, és remélhetőleg erős játékoskerettel.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
8 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
10 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
11 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
38 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
51 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
54 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája