Mi lesz veled, Koriközpont?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.06.14. 23:31
Címkék

Csütörtök délután a magukat „Aggódók és tenni akaróknak” nevező társaság szervezésében demonstrációt tartottak az OTP Nádor utcai székháza előtt. Az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. a tulajdonában lévő Budapesti Koriközpontot árulja, jelen állás szerint egy filmstúdió lehet a vevő. Ez ellen tiltakozott a leginkább korcsolyázni tanuló gyermekek szüleiből álló csoport, s egyebet nem is nagyon tehet, hiszen a 750-850 millió forint körüli összegért kínált ingatlanra (amely 2.5 milliárd forintért épült…) más vevő eddig nem jelentkezett, az állam pedig nem tud (nem akar…?) segíteni. Az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. közleményben tudatta, hogy azonos árajánlatok esetén a sportcélú hasznosítást vállaló pályázót részesíti előnyben, s egyben 2007. június 22-éig lehetőséget biztosít további befektetők jelentkezésére.

Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
8 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
13 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
15 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
20 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
35 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
36 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
38 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
41 perce
Ezek is érdekelhetik