Angyalföldi mérföldkő

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.06.14. 23:31
Címkék

A Vasas 2004 decembere óta önellátó, leválva az államról saját maga teremti elő a létesítményfenntartáshoz, a továbbéléshez szükséges pénzt. Már ez is úttörő szerep volt, ám a java még csak most jön. A Vasas Fáy utcai ingatlanára kiírt pályázat eredményesen zárult, a legkedvezőbb ajánlatot tevő Carion Holding Zrt. a szerződés aláírása után információink szerint 1.7 milliárd forintot utal át az angyalföldi klub számlájára. Július végétől új élet kezdődik a Vasasnál, amely fantasztikus lehetőségekhez jutott. Markovits László ügyvezető elnök is így érzi.

Hogyan volt képes túlélni az elmúlt csaknem három esztendőt a Vasas?

Ha azt vesszük, hogy évi hatszázmilliót kellett előteremtenünk, elégedettek lehetünk – mondta Markovits László. – Mintegy három év alatt 2.2 milliárd forint szponzori, támogatói pénzt hoztunk be, azt gondolom, ez óriási összeg. A pasaréti létesítményünk gyönyörű lett, a Folyondár és a Fáy utcai pedig mintegy százmillió forintos évi költségvetéssel működik.

Mit jelent a Fáy utcai ingatlanpályázat eredményhirdetése?

Négy ajánlatot kaptunk, három érvényes volt. Közülük a Carion Holding Zrt.-ét találtuk a legjobbnak, büszkék lehetünk a megállapodásra, mert az előzetes várakozásokhoz, sőt hivatalos becslésekhez képest jóval több pénzhez juthatunk a szerződés aláírása után. Mérföldkőhöz érkeztünk, a tervek már az asztalomon vannak, és ezért például hálásak lehetünk az angyalföldi polgármesternek is. Első lépésben utánpótlásközpontot építünk, a munkálatok szeptemberben kezdődnek el, s ha minden jól megy, az év végéig elkészül egy nagy-, két közepes és két kisméretű műfüves pálya. Aztán jönnek a további beruházások, a vadonatúj kézilabdacsarnok, a klubház, a birkózók és az ökölvívók edzőtermei s a mintegy ezer néző befogadására alkalmas, később bővíthető uszoda. Ultramodern sporttelepünk lesz, olyan, ahová újabb és újabb támogatókat lehet majd megnyerni. Az a célunk, hogy a vadonatúj létesítményekben vonzó szolgáltatást nyújtsunk a nagyközönségnek is.

S mikor lehet kész a vadonatúj, fedett, tízezer néző befogadására alkalmas Illovszky-stadion?

Ez a további tárgyalásoktól függ. Újabb tőkét kell bevonnunk, de azt már most mondhatom, hogy itt is célegyenesben vagyunk.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
6 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
8 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
9 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
20 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
36 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
49 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
52 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája