Több verseny, több cél

K. E.K. E.
2007.06.13. 00:21
Címkék

Csütörtöktől vasárnapig Vecsésen rendezik meg a Világkupa-versenyt, amely a négyesek számára egyben Vkkvalifikációs viadal is (a Vk-sorozat télen, fedett csarnokban zajlik, ide a nyári erőpróbák alapján a tíz legjobb fogat kerül be). A vecsési viadal mindemellett a magyar bajnokság második fordulója is, a kettes fogatoknak pedig válogató az augusztus 30. és szeptember 2. közötti lengyelországi világbajnokságra. A tét tehát nagy. Ennek megfelelően a mezőny is igen erős, hiszen ahogyan Finta Gábor szövetségi kapitány fogalmazott: „Itt van mindenki, aki számít.” Hozzátette azt is, a verseny után hatosra szűkíti keretét, amelynek tagjai a továbbiakban nemzetközi viadalokon küzdenek majd a világbajnoki indulás jogáért. Vecsésen csütörtökön és pénteken a díj-, szombaton a maraton-, vasárnap az akadályhajtást rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
10 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
17 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
23 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
30 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
55 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
57 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
57 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája