Együtt a Fradi-keret

S. J.S. J.
2007.06.13. 00:21
Címkék

A bajnok Budapest Bank-FTC ben óriási változások történtek az évad végén. A távozó Németh András edző, Tóth Tímea, Kirsner Erika és Katarina Mraviková helyére új szakvezetőt, valamint új játékosokat szerződtetett a klub. Az átalakulás befejeztével sajtótájékoztatót hívott össze a ferencvárosi vezérkar. Maglódi Lajos ügyvezető igazgató bemutatta az új szerzeményeket, valamint Zsiga Gyula edzőt, aki 1999-ben BL-t nyert a Dunaferr női együttesével.

A Fradi vezetői azon fáradoztak, hogy a távozók helyére minél jobb játékosokat igazoljanak. A két távozó szélsőt két győri válogatott (Kovacsicz Mónika, Juhász Gabriella) pótolja, míg az irányító posztra és balátlövőnek a halasi Kocsis Ágnes és Ilyés Annamária érkezett. Friss hír , hogy az FTC egyik legrutinosabb játékosával, Németh Helgával újabb egy évre megállapodtak, a klaszszis átlövő a jövőben másodedzőként is a csapat hasznára lesz. Az ifjúsági keretből a felnőttek közé került Szabó Edina (balszélső), Bari Nagy Regina (jobbszélső), Dajka Bettina (irányítóbalszélső), Miklós Emese (balátlövő), Balázs Dóra (beállós) és Mohácsik Mária (balátlövő). Velük kiegészülve húsztagú a Budapest Bank-FTC kerete a 2007–2008-as évadra.

„Megtisztelő, hogy a Ferencvárosban folytathatom pályafutásomat – mondta Zsiga Gyula. – Erre a klubra csak felnézni lehet, több évtizede meghatározó szereplője nemcsak a kézilabdának, hanem a magyar sportnak is. Vívódtam, hogy Kiskunhalasról eljöjjek-e, de a távozás mellett kellett döntenem, mert már nem tudtam segíteni bajba kerülő volt csapatomnak. A Fradiban a régi és az új játékosokból mielőbb egységes csapatot szeretnék kovácsolni. A felfogásom hasonló elődöméhez, Németh Andráséhoz, de más módszerekkel és más stílusban dolgozom. Szeretném, ha a következő évadban stabilizálódna, összeérne a csapat, valamint továbbra is biztos lenne az anyagi háttere. Ha így lesz, akkor a négy közé kerülhetünk, majd hozzáláthatunk az erősítéshez. Jövő ősztől a nemzetközi elitbe való visszatérésünket kell megalapoznunk, hogy aztán három év múlva már jelentős nemzetközi eredményeket tudjunk felmutatni. Ehhez azonban a következő két évadban rendkívül sokat kell dolgoznunk.”

A bajnokcsapat július 4-én a pestszentimrei Sportkastélyban kezdi meg a felkészülést a következő évadra.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
21 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
51 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
55 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája