Alapszakasz, alapjárat

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.06.13. 00:21
Címkék
A holt szezon legfontosabb történése volt, hogy az Alba Volán az osztrák bajnokságban is elindul. Az Újpest is kevesli a magyar bajnokságot, a szlovák első osztályban is megmérette volna magát, ám oda nem kapott bebocsátást. Kérdés, a Megyeri úton ezek után mozdulnak-e még valamerre? És vajon mit ér majd a magyar bajnokság alapszakasza?

Osztrák liga, szlovák liga, magyar liga. Utóbbi a miénk, csak félő, lassan érdektelenségbe fullad. Az alapszakasza biztosan. Azzal, hogy a mögöttünk hagyott szezonban mindent, bajnokságot, kupát, Interligát megnyerő Alba Volán az Erste Bank Liga-indulás miatt a B-csapatát küldi majd harcba a magyar bajnokság első felében, és nem titkoltan csupán a rájátszásban veti be legjobbjait (és nyeri meg feltehetően az ötödik, a hatodik, netán a hetedik helyről is az aranyat), jelentősen veszít értékéből a honi sorozat. A székesfehérváriak persze csak azt tették, amit tenniük kellett, a szlovén mintát szem előtt tartva bíznak a fejlődésben, és miután zöld utat kaptak, elsősorban az osztrák sorozatra készülnek. Más kérdés, mit léptek volna akkor, ha az illetékesek úgy döntenek, hogy a magyar bajnoki rájátszásba nem mind a hét, hanem mondjuk csak a legjobb négy együttes kerül…

Az Újpest esete már nem ennyire egyértelmű. A Megyeri úton a csalódást keltő negyedik hely, a válogatott játékosok távozása után gondolták úgy, az Interliga megszűnése után kevés nekik a magyar bajnokság. Szlovák edző, szlovák légósdömping, szlovák első osztály. Hogy mi jó ebben (pontosabban mi lett volna jó, hiszen a szlovák liga kedd esti döntése alapján az Újpest nem kapott rajtengedélyt) a magyar jégkorongnak? Gyakorlatilag semmi. Mégis megkapták az engedélyt a magyar szövetségtől.

„Igen, megkapták, mert azután, hogy az Alba Volánt elengedtük az osztrák bajnokságba – a jókkal keveredni nem rossz, ez volt az egyöntetű vélemény – az újpestiek kérésére sem mondhattunk nemet” – mondta Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára. Rögvest felvetődik a kétségtelenül gonosz, ám logikus kérdés: ha a jövő héten az FTC a román, a Miskolc az ukrán, a Dunaújváros pedig a horvát bajnokságba kéri felvételét, ők is mehetnek, és a magyar bajnokság alapszakasza afféle juniorbajnoksággá alakul át?

Maradjunk annyiban, a határok meghúzása a szövetség feladata!

A DAB-Extra.hu fiatal, a szakma elismerését is kiváltó bajnoki ezüstérmes csapata például most mitévő legyen? Pénzt, energiát nem kímélve harcoljon végig a honi sorozatban (no jó, a Volántól megkapták a jogot a Kontinentális Kupa-indulásra), miközben a más országban is induló (arra vágyó) riválisok a rájátszásra tartalékolnak? Az ő szemszögükből (is) nézve bizony elkeserítő a helyzet. Még akkor is, ha a két csíkszeredai csapat, a Sportclub és a HC erős ellenfélnek ígérkezik.

„A kétségkívül vitatható helyzet győztesei a fiatalok, akik előtt megnyílt az út, akik a felnőttek között bizonyíthatnak. Kiegyensúlyozott alapszakasz lesz, talán ez ellensúlyozza a fehérváriak alapcsapatának hiányát” – fogalmazott Kovács Zoltán. Egy biztos, arról legkevésbé a szövetség tehet, hogy évek óta ugyanazok a magyar játékosok képviselik a minőséget, hogy kevés, roppant kevés a fiatal, aki felnő az Ocskay, Palkovics, Ladányi fémjelezte kiválóságokhoz. No de ez már egy másik történet…

Legfrissebb hírek

Vedran Bosnic harcos Szolnoki Olajbányászt ígér

Kosárlabda
28 perce

Fiatal ukrán csatárt igazolhat az ETO FC Győr – sajtóhír

Labdarúgó NB I
29 perce

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
53 perce

Zubai Gábor lett a dunaújvárosi női kézisek edzője

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
1 órája

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
2 órája

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik