Megint csak egy csapat volt

HORVÁTH ZOLTÁN, MIHÁLYI ANDRÁSHORVÁTH ZOLTÁN, MIHÁLYI ANDRÁS
2007.05.16. 23:52
Címkék
Hihetetlen fordulat a vasi párharcban: ahogy vasárnap a szombathelyiek, ezúttal a körmendiek kosárlabdáztak szenzációsan idegenben.

Jobban kezdett a Lami-Véd, sokkal jobban, ami az első mérkőzés végeredményéből (60–85 a Falco javára a kisebbik vasi városban) kiindulva legalábbis meglepő volt. Ahogy mostanság Körmend-meccseken megszokhattuk, az amerikai Chauncey Leslie állt a piros-fekete gárda élére, de ezúttal a kezdő ötös többi tagjának is jól ment. Tehát tartalékos társulat ide vagy oda, voltak bőven követői, habár a jó ritmusú vendégtámadásokhoz az is kellett, hogy a körmendiek megtalálják a Kálmán Lászlóék elleni leghatásosabb védekezést. Megtalálták.

A 12. percben már 15–33 díszelgett az eredményjelző táblán a Körmend javára, amikor lerohanás végén Pankár Tibor bedobott egy triplát, majd az ellenakció során faultgyanús szituációban néma maradt a játékvezetők sípja. Sabáli Balázs, a vendégek fiatal mestere emiatt reklamált – technikai. Majd rögtön megkapta a másodikat is. Ezután már nem folytathatta, mert a két, saját jogon kapott büntetés vonzataként el kellett hagynia a termet. A vonalról mindig biztos kezű Kálmán pedig köszönte szépen a lehetőséget, és bedobta mind a négy büntetőt, ha pedig a fehérorosz Mikalaj Aliakszejev keze nem remeg meg, tízen belülre kerülhetett volna a Falco.

Nem került, és mint utóbb kiderült, ez volt az utolsó lehetősége. Többet ugyanis már nem engedélyezett számára fantasztikus formát mutató ellenlábasa, amely ekkor Trummer Rudolf vezérletével tudott újítani, aki éppen erre a szakaszra tartogatta mind az öt pontját. Az Aréna Savaria sárga fele nem hitt a szemének, de már a félidő előtt elérte a különbség a húsz pontot, sőt később meghaladta a harmincat, majd a negyvenet is! A szombathelyiek csak erőlködtek, de szétesett a csapatjátékuk – míg a körmendieknek minden bejött. Még a hajrában pályára kerülő ifiknek is, így a lélektanilag fontos százpontos határt is elérte a meccs nagyobbik részében Zsebe Ferenc által vezényelt gárda.

Megint csak egy csapat volt a pályán, mintegy igazolva a megye szurkolóinak kedvenc rigmusát: „Egy csapat van Vas megyében, hej, hej!”

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
4 perce

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
10 perce

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
20 perce

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
36 perce

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
49 perce

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
1 órája

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
1 órája

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik