Megvédheti címét a remeklő Sevilla

F. Z.F. Z.
2007.05.04. 23:44
Címkék

Az első tíz percben óriási rugdosódás folyt a pályán, a játékosok egymást aprították, emiatt állandóan állt a játék. A Sevilla nyugodott meg gyorsabban, vagyis az a csapat, amelyik a legutóbbi tizenkét hazai UEFA-kupa-mérkőzésén szerzett legalább egy gólt, így a hazaiak enyhe fölénybe kerültek, és egyre gyakrabban jutottak el az Osasuna kapujáig. A vendégek a kupában hét idegenbeli mérkőzésükön csak egyszer kaptak ki, s ezúttal is a továbbjutást érő döntetlenben bizakodtak, ám most nem számíthattak az első meccs egyetlen gólját szerző Roberto Soldadóra, aki eltiltás miatt nem játszhatott. A pamplonaiak előnye a 37. percig tartott, ekkor ugyanis a brazil Luis Fabiano nagyszerű egyéni akció végén megszerezte a vezetést a Sevillának. A kupa címvédője a gól után hatalmas fölénybe került, a szünetig az Osasuna szinte képtelen volt megtartani a labdát. Hihetetlen elánnal kezdte a második játékrészt a hazai együttes, és ennek gyorsan meglett az eredménye, ugyanis az 53. perc végén Renato gyönyörű kapásgóljával már a Sevilla állt továbbjutásra. Ettől teljesen nyílt lett a mérkőzés, az Osasunának ki kellett nyílnia a szépítés érdekében, ez viszont lehetőséget teremtett a sevillaiaknak a kontrákra. A Sevilla lehet az első klub az UEFA-kupa történetében 1986 óta, amely a Real Madrid duplázását követően képes megvédeni címét a sorozatban. Az andalúzok ellenfele május 16-án Glasgowban az Espanyol lesz majd.

Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
9 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
17 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
28 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
36 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
46 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája