David Healy már kilenc gólnál jár, az élen Észak-Írország

2007.03.29. 01:53
Hazai pályán egygólos győzelmet aratott Észak-Írország válogatottja a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők F csoportjának rangadóján Svédország ellen. A vendégek Elmander találatával ugyan vezettek, de David Healey duplája a fordítást, és ezzel együtt a három pont megszerzését jelentette a hazaiaknak.
Healey hihtetlen teljesítményt nyújt a selejtezőkben: már kilenc gólt szerzett
Healey hihtetlen teljesítményt nyújt a selejtezőkben: már kilenc gólt szerzett
Healey hihtetlen teljesítményt nyújt a selejtezőkben: már kilenc gólt szerzett
Healey hihtetlen teljesítményt nyújt a selejtezőkben: már kilenc gólt szerzett

Rangadót rendeztek szerdán este az F csoportban, ahol Észak-Írország fogadta Svédországot.

Miután Törökország „csak” döntetlenre volt képes a norvégok ellen, a Windsor Parkban rendezett összecsapás volt hivatott dönteni arról, hogy marad-e százszázalékos csapat a mezőnyben. A svédek ugyanis eddigi négy mérkőzésüket megnyerték selejtezőcsoportjukban.

A huszonhatodik percben úgy tűnt, ezúttal sem okoz gondot Ljungbergéknek a három pont megszerzése. Alexandersson szöglete után a „kővé merevedett” hazai védők között Elmander átvette a labdát, majd Taylor kapujába bombázott.

Nem sokáig örülhettek azonban a svédek, alig öt perccel a vezető találat után David Healy kiegyenlített. A csatár két védőt faképnél hagyva lőtte ki a kapu felső sarkát.

A svédek igazán felkészülhettek volna a Leeds United csatárából, hisz már a nyolcadik gólját szerezte a selejtezősorozatban. (A hétvégén például hármat hintett Liechtenstein ellen)

A második félidőben aztán megszerezte a kilencediket is! Negyed órával a szünet után egy beadásra érkezett remek ütemben, és juttatta a gólvonal mögé a labdát, kialakítva ezzel a 2-1-es végeredményt.

A sikerrel Észak-Irország átvette a vezetést az F csoportban.

Morientes nem tudta bevenni az izlandi kaput, szerencséjére Iniesta kisegítette
Morientes nem tudta bevenni az izlandi kaput, szerencséjére Iniesta kisegítette

Spanyolország is előrelépett, feljött a harmadik helyre, miután hazai pályán legyőzte Izland válogatottját.

A Son Moix Stadionban megrendezett összecsapáson Iniesta 81. percben szerzett találata döntött.

Luis Aragones csapata a hétvégi dánok ellen aratott siker után ismét egy góllal nyert. Kérdés, mennyire lesz elégedett a spanyol közvélemény a minimális különbségű győzelemmel.

EB-SELEJTEZŐK

F CSOPORT
Liechtenstein-Lettország 1-0 (Frick 17.)
Észak-Írország-Svédország 2-1 (Healy 31., 58. ill. Elmander 26.)
Spanyolország-Izland 1-0 (Iniesta 81.)
Legfrissebb hírek

Mamardasvili kivédte Price büntetőjét, nem győzték le a grúzokat az északírek

Minden más foci
2026.10.05. 23:00

Nagy nyomás alatt lépnek pályára a grúzok – Hvicsa Kvaracheliától is gólt várnak

Magyar válogatott
2026.10.05. 11:24

A magyar válogatottnak a grúzok ellen több támadása és lövése volt, mint a másik két meccsen összesen

Magyar válogatott
2026.10.03. 15:08

Az északírek 3–0-ra legyőzték Ukrajnát, és a csoport élére ugrottak

Minden más foci
2026.10.02. 22:40

Varga-pótlás, Szoboszlai-szerepkör, rutinhiány, játékpercszabály – négy kérdés Marco Rossihoz

Magyar válogatott
2026.09.29. 19:32

Schäfer András: Nem akarok bírózni, de szerintem egy tiszta piros lap elmaradt az első félidőben

Magyar válogatott
2026.09.28. 23:02

Vida Máté: Hiányzott a bátorság és a kreativitás a csapatból

Magyar válogatott
2026.09.28. 22:55

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Észak-Írország ellen nyújtott teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.09.28. 22:42