A második európai

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.03.24. 17:54
Címkék
Megvédte világbajnoki címét Tokióban a versenyzéstől búcsúzó bolgár Albena Denkova, Makszim Sztaviszki kettős, miután a kűrben sem találtak legyőzőre a jégtáncosok mezőnyében. A hölgyeknél a rövid program után a dél-koreai Kim Ju Na áll az élen, Sebestyén Júlia a nyolcadik.

Az Albena Denkova, Makszim Sztaviszki jégtánckettős utolsó versenyén megvédte világbajnoki címét Tokióban, a szintén búcsúzó kanadai Marie-France Dubreuil, Patrice Lauzon páros előtt. A rövid programmal a nők versenye is elkezdődött. Az élen a 2006-os junior-világbajnok dél-koreai Kim Ju Na áll, aki szép ívű ugrásainak köszönhetően szó szerint kimagaslott a mezőnyből. Sebestyén Júlia az első nap után a nyolcadik, csak egyetlen európai előzi meg őt, a harmadik helyen álló, kontinensbajnok olasz Carolina Kostner. Sebestyén szépen korcsolyázott, háromfordulatosai sikerültek. „Szeretnék bekerülni az első tízbe. Nem lesz könnyű, de mindent megteszek azért, hogy sikerüljön” – mondta Sebestyén elutazása előtt. Az első lépést megtette célja felé, de a kűrön sok múlik. Főként, ha megnézzük, hogy kik vannak mögötte. A svájci Sarah Meier ezüstérmes volt a varsói kontinensbajnokságon, a finn Kiira Korpi harmadik ugyanitt, és akkor még nem beszéltünk a grúz Jelene Gedevanisviliről, az orosz Jelena Szokolováról vagy éppen a szintén finn Susanna Pöykiőről.

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
46 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája