Vitézkedő magyar lányok

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.03.23. 23:41
Címkék
Az európai kupákban a legjobb női együttesek a negyeddöntő viszszavágóira, a férficsapatok az elődöntőre készülnek. A nőknél még négy magyar klub vitézkedik.

A Győri Audi ETO remek játékkal szerzett hatgólos előnyt a BL-ben a Larvik ellen a norvégiai visszavágóra. Róth Kálmán mester tanítványai aligha tudnak még egyszer hat büntetőt kihagyni, mint Győrött. Az Aalborg (Mehlmann Ibolya együttese) és a nagy terveket szövögető Hypo párharca gyakorlatilag eldőlt, mert tízgólos hátrányból igen csekély reménye lehet az osztrák együttesnek a továbbjutásra. A Slagelse is elődöntősnek tűnik, hiszen a tavaly a fináléba jutó Ljubljanától (Kindl Gabriella, Pálinger Katalin, Siti Eszter csapata) alighanem túlzás lenne elvárni, hogy ledolgozza hétgólos hátrányát. A Lada Togliattinak sem okozhat gondot a továbbjutás a dániai döntetlen után, bár a Viborg remek csapat. A győriek tehát lassan gyűjtögethetik az információkat lehetséges elődöntőbeli vetélytársaikról.

A KEK-ben a Budapest BankFTC kivágta a rezet a dán GOG Gudme csarnokában, hiszen csaknem végig vezetett, és vetélytársa időn túli hétméteressel mentette döntetlenre az összecsapást. Ezután a népligeti viszszavágón elvárható Németh András fiatal, tehetséges csapatától a továbbjutás. Ebben a sorozatban a Koprivnicára nehéz percek várnak Valceában, míg a Ribarroja fél lábbal az elődöntőben áll. A Trondheim nem véletlenül vállalta, hogy a hét végén mindkét meccset Asztrahánban játsszák, hiszen a norvég csapat esélyes a továbbjutásra.

Az EHF-kupában a Dunaferr a legjobb játékát megközelítő teljesítménnyel ledolgozhatja hátrányát, és kiverheti az Eldát, amellyel szemben már Spanyolországban is illett volna szorosabb eredményt elérnie. A DVSC-Aquaticumtól pedig egyenesen elvárható, hogy pillanatok alatt behozza az Ikastban összeszedett kétgólos hátrányát, és közönségét jó játékkal szórakoztatva továbbjusson.

Legfrissebb hírek

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
2 perce

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
4 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
4 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
22 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
40 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája