Megszakadt a nagy sorozat

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.03.02. 00:05
Címkék

Egy szép és páratlan sorozat szakadt meg szerda este a San Siróban, ahol az Internazionale 1–1-es döntetlent játszott az Udinese ellen az olasz bajnokság 26. fordulójának záró mérkőzésén. A listavezető milánói fekete-kékek a találkozót megelőzően zsinórban tizenhét bajnokit nyertek, ami olasz rekordnak számít. (Érdekesség, hogy a címvédő éppen az Udinese elleni, október 22-i gól nélküli döntetlent követően kezdte el menetelését a Serie A-ban…) Persze különösebb következménye nem volt a reminek, mert a második helyezett Roma is csak döntetlent ért el Veronában a Chievo ellen, így megmaradt a két csapat közti 14 pontos különbség.

„Előbb vagy utóbb minden sorozat megszakad. Az első félidőben nem játszottunk jól, de mindig nem is lehet kiválóan futballozni. Szerettük volna növelni az előnyünket a Roma előtt, de nem bánkódunk, mert üldözőnk sem nyert. Most a Livorno elleni bajnokira kell koncentrálni, azután következhet a Valencia elleni Bajnokok Ligája-találkozó, amelyre újra csúcsformába kell kerülnünk” – ecsetelte a közeljövő

programjára vonatkozó feladatokat Roberto Mancini, az Inter olasz mestere. Csapata nehéz visszavágó elé néz Valenciában, miután az első meccsen a spanyolok 2–2-es döntetlent harcoltak ki a San Siróban. A klub elnöke, Massimo Moratti sem volt elkeseredve a széria megszakadása miatt.

„Büszke vagyok a csapatra, és egyáltalán nem bánkódom amiatt, hogy lezárult a széria. Szerintem az Inter a következő idényben ezt a rekordot is megdönti...”

– nyilatkozta „szerényen” Moratti.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
1 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
2 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik