„Ne féltsenek engem, én határozott vagyok!”

– Végigülte Alex Ferguson keddi előadását?
– Végig bizony, és nagyon tetszett – felelte Détári Lajos. – Persze ha ennyire neves szakembert hallgathatok meg, az már önmagában élmény. Az csak fokozta a jókedvemet, hogy amit a Manchester United menedzsere mondott, megerősített abban, helyes a filozófia, amelyet az edzőségről vallok. Az öltőzőben nálam is rendnek, fegyelemnek kell lennie, és bár sosem titkoltam, hogy játékospárti vagyok, eddig sem engedtem, és ezután sem engedem, hogy a futballista beleszóljon a dolgomba. Szerencsés vagyok, labdarúgóként tizenkét évet tölthettem külföldön, így volt honnan tapasztalatot merítenem.

– Irigyli a skót mestert?
– Természetesen. De nem a csodálatos eredményei miatt, hanem a közegért, amelyben dolgozhat. Nyilvánvaló: sikerei annak is köszönhetők, hogy a körülményeket illetően nincs gondja semmivel. Hozzáteszem, ahol van labda, van bója, van megkülönböztető trikó és van pálya, ott lehet focizni. Meglehet, Manchesterben vagy Milánóban jobb a talaj minősége, mint, mondjuk, Felsőpakonyban, ám ez nem mentség. Edzeni elvileg bárhol lehet.

– Áprilisban tölti be negyvennegyedik életévét, Sir Alex éppen ennyi volt, amikor az Old Traffordra szerződött, és ugyebár azóta ott alkot. El tudja képzelni, hogy valamikor két évtizedet tölt majd el egy helyen?
– Nem. Magyarországon ez sajnos elképzelhetetlen.

– És külföldön?
– A magyar edzők helyzete nagyon nehéz. Keveseknek adatik meg, hogy a határon túl kipróbálhassák magukat. Ha valaki mégis külföldre kerül, inkább a másodosztályban kap lehetőséget. Tudomásul kell venni, hogy nem kapkodnank értünk.

– Kétezer-hét január huszonnegyedikén Détári Lajos minek vallja magát? Edzőnek?
– Edzőnek, persze. Szeretek edzősködni. Akármelyik osztályban kapok feladatot, száz százalékot akarok kihozni magamból és a csapatból. A minap olvastam, hogy a Bicskét irányító Nagy László azt nyilatkozta: ma is ugyanakkora elánnal végzi a munkáját, mint újpesti korszakában. Mellesleg Sir Alex Ferguson is erre figyelmeztetett: dolgozzék bárhol az ember, törjön a csúcsra.

– A skót szakvezető azt is hangsúlyozta, hogy merjenek döntéseket hozni.
– Ó, ne féltsenek engem, én határozott vagyok!

– Melyik volt karrierje eddigi legjobb döntése?
– Hogy melyik volt a legjobb, nem tudom, viszont nincs okom panaszra: a legtöbb jónak bizonyult. A trénernek nem szurkolnia kell a pálya szélén, hanem „belelátnia” a meccsbe. Futballistamúltamból fakadóan érzem a játékot, ennek megfelelően általában jó érzékkel nyúltam bele egy-egy találkozóba.

– Akadt-e döntés, amelyet megbánt? Mondjuk azt, hogy tavaly márciusban rábólintott Kisteleki István ajánlatára.
– Azt semmiképp sem bántam meg! A magyar válogatotthoz hívtak, bármit kínálhattak volna, elfogadom. És elfogadnám ma is…

– Csakhogy a szövetségben nem számítanak önre.
– Ez van… Egyébként Bozsik Péter távozása után biztos voltam benne, hogy nem találnak nekem feladatot.

– Maradt volna?
– El tudtam volna képzelni olyan munkakört, amilyet Gigi Riva afféle utazó nagykövetként betölt az olasz válogatott mellett. Öt nyelven beszélek, jók a nemzetközi kapcsolataim, alighanem hasznára váltam volna a szövetségnek. Közismert azonban, hogy kettőn áll a vásár, ha az egyik fél nem akarja, a másiknak kár erőltetnie a dolgot. Megjegyezném, az lett volna a legtisztább, legalábbis szerintem, ha a Kanada elleni barátságos mérkőzésen én irányíthatom a nemzeti együttest, aztán békében elköszönünk egymástól.

– A hivatalos megfogalmazás szerint így is korrekt módon váltak el.
– Az MLSZ kezdeményezte a szerződésem felbontását, és sikerült megállapodnunk.

– Tény: megkapja háromhavi bérét, csakhogy ugyanennyiről kénytelen lemondani.
– Benne volt a pakliban, hogy engednem kell.

– Akkor irány Felsőpakony?
– Majd csak február elsejétől. Az egyezség szerint addig a szövetség alkalmazottja vagyok, aztán végre újra edzést tarthatok. Felsőpakonyban szeretik a focit, ez sokat jelent nekem. Miként az is, hogy két nappal azután, hogy kiderült, nem marasztal az MLSZ, a klub elnöke már megkeresett. Mivel mihamarabb dolgozni akarok, örömmel mondtam igent.

– Nem lesz furcsa a Hévízgyörk, az Aszód vagy éppen a Gödöllő ellen meccselni?
– Miért lenne az? Értelmes célért küzdünk majd: hét pont a lemaradásunk az éllovas Törökbálinttal szemben, azt kell ledolgoznunk. Bajnokságot nyerni bármilyen sorozatban dicsőség.

– Miben egyezett meg az elöljárókkal, meddig edzősködik Pakonyban?
– Ők azt szeretnék, hogy minél tovább maradjak. Ez nekem sincs ellenemre, de megbeszéltük, hogy ha megfelelő ajánlatot kapok, mehetek.

– Mit tekintene megfelelő ajánlatnak?
– A lényeg, hogy rendezett viszonyok legyenek, az már másodlagos, hogy NB I-es, NB II-es, netán NB III-as klubról van szó.

– Détári Lajosra szüksége van még a magyar labdarúgásnak?
– Ezt majd a jövő eldönti. De bízom benne, hogy igen. Isten őrizz, hogy rám fogják, nagyképű vagyok, ám nem tartozom azon szakvezetők közé, akiknek be kell mutatkozniuk, ha belépnek az öltözőbe. A játékosok ismerik a múltamat, tudják, hol futballoztam, ezért nagy előnnyel indulok. A csapat így könnyebben azonosul velem – én pedig a csapattal.

– Lesz még önből szövetségi kapitány?
– Egy percig sem tettem le róla.