Egy nagyszerű zalaegerszegi gyerekcsapat és megannyi önfeláldozó újpesti, dunaújvárosi és székesfehérvári hokis vendégszereplésével feledhetetlen hokigálát rendeztek Gyergyószentmiklóson az óesztendő utolsó előtti estéjén. A főmeccsen a székely válogatott 8–7-re legyőzte a magyar ligaválogatottat.
„Ez nem hétköznapi mérkőzés lesz. Én itt születtem, ötezer ember előtt nem engedhetem meg magamnak, hogy leégjek a csapatommal. Nem vagytok már gyerekek, biztosan megértitek, mit jelent nekem ez a meccs. Akkor játsszatok ennek megfelelően!” – mondta Kercsó Árpád jégkorongedző a Zalaegerszegi Titánok csapatát alkotó tizenkilenc emberpalántának. Majd a kilenc–tizenegy éves lurkók („Nem vagytok már gyerekek…”) megannyi elszánt harcosként kikorcsolyáztak a gyergyószentmiklósi Progym csarnok jegére, és 12–0-ra legyőzték a Gyergyói-medence hasonló korú hokis növendékeinek válogatottját.A zalai tehetségek az NHL-be is eljuthatnak
A két fôszervezô kézfogása: Kercsó Árpád (balra) és Vargyas László
A két fôszervezô kézfogása: Kercsó Árpád (balra) és Vargyas László
Az esemény egyik szervezője már nyugodtan hátradőlhetett. Az általa harminc év alatt (fel)nevelt hokisgenerációk legtehetségesebbje – ezt maga a gyergyói hokipápa állítja – megmutatta a szülőföldnek, hogy a manapság Zalaegerszegen dolgozó szakember varázsereje, szakmai zsenialitása mit sem kopott az idők során. Mert ha csak valami katasztrófa közbe nem szól, a szombat este látott gyerkőcök közül a teljes első és második sor – Mazzag Dani, Galló Vili, Gáspár Matyi, illetve Szabó I Viktor, Fodor Andris és Molnár Rudi – nyolc-tíz éven belül akár az NHL-ben is folytathatja !
Gyergyószentmiklós, a valamikori Csík vármegye északi régiójának központja nem tartozik a könnyen megközelíthető magyarlakta települések közé. Marosvásárhely felől az 1287 méter magas Bucsin-tetőn keresztül visz az egyetlen út, fenn, a hegyen mínusz tíz fok és síelésre alkalmas hó fogadja a Titánokat szállító emeletes buszt. A történelmi Magyarország és a mai Románia leghidegebb pontja, a Gyergyói-medence legmélyebben fekvő területén nyolcszáz évvel ezelőtt alapított színmagyar katolikus község, az ötezer lelket számláló Gyergyóalfalu, a hokigálát szervező Vargyas László szülőhelye a következő állomás, majd innen már csak öt kilométerre van Gyergyószentmiklós, ahol a Karmelita rend szeretetotthonában szállunk meg.
A kialvatlanság sem volt akadály
Csak annyi időt kapunk az expedíciót vasszigorral vezető Kercsótól, hogy lerakjuk a csomagunkat, majd irány az innen 24 kilométerre fekvő Gyilkos-tó. Odafent jóféle forralt bort mérnek, a szomszédos Békás-szoros felett őrszemként magaslik az Oltárkő; 1940 szeptemberének első napjaiban az Észak-Erdélyt visszafoglaló magyar csapatok ide, a Trianon előtti határhoz tűzték ki a piros-fehér-zöld trikolórt.
Nincs idő a nosztalgiázásra, délután a Titánok – a majd ezer kilométeres út fáradalmaival a tagjaikban, percnyi alvás nélkül – kétszer 25 perces meccset játszanak a gyergyói srácok válogatottjával. A fejjel magasabb, jóval idősebb hazaiak szerzik meg a vezetést, de utána beindul a zalai henger, 11–3 a vége. Este töltött káposztás vacsora Alfaluban, majd a srácok szétszélednek vendéglátóik otthonaiba: mindegyik egerszegi gyermeket egy helyi család fogadja „örökbe” két éjszakára. ---- Szombaton már a gyerekmeccsre megtelik a Progym hivatalosan 3500 nézőt befogadó csarnoka, ötezren szoronganak, egy csapat a födém „belakható” gerendáit szállja meg, így a mennyezetről is csüngenek a székelyek! A díszpáholyban Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke és Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, a rezesbanda húzza a talpalávalót, s amikor rázendít az „Édes Erdély, itt vagyunk, érted élünk és halunk, győz a szittya fergeteg, a rohanó sereg!” szövegű indulóra, kissé aggódva pillantok Eduard Panára, a Román Jégkorongszövetség joviálisan mosolygó főtitkárára. De nincs ok a zsigeri ijedtségre, ma már, 17 évvel a Ceausescu-rendszer bukása után – a jelek szerint – teljes a szabadság Romániában…
Aztán elsötétül a csarnok, műkorcsolyázó lánykák magyar és székely (világoskék mezőben arany sáv, fölötte nap és hold) zászlókkal siklanak a jégre, majd a zenekar eljátssza a magyar és a székely himnuszt. Ötezer torokból zúg az „Isten, áldd meg a magyart!” és a „Ki tudja, merre, merre visz a végzet…”, s nemcsak a tudósító torkát fojtogatja nagy gombóc, körülöttem mindenkinek gyanúsan csillog a szeme.
A gálameccsen ugyan tilos az ütközés, de azért élesben folyik a küzdelem. Kertész Zoltán, Góga Attila és Gál Csaba révén három tősgyökeres gyergyói hokis juttatja 3–1-es vezetéshez a hazaiakat (Peterdi Imre szépít), zúg a „Piszkáld ki!”, de aztán Peterdi, Azari Zsolt, Markó István (a már visszavonult Ancsin János álompasszából!) és Szilassy Zoltán góljaival 5–3-ra fordítanak a vendégek, akiket Kercsó dirigál ezen a mérkőzésen. Utána viszont a csíkszeredai Elekes Levente mesterhármasa jön, s Csata Csaba beállítja a 8–7-es végeredményt.
A befejezést követően Patrubány Miklóstól György István alfalui polgármesterig mindenki mond beszédet, majd Vargyas László, a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu csapatkapitánya kapja egyik emléket a másik után.
A legmeghatóbb pillanat, amikor a társak kört alkotnak a jégen, s fél térdre ereszkedve ünneplik a 36 éves veteránt, akit „Öreg Bika” feliratú emlékmezzel ajándékoznak meg. Jut még Kercsónak is az elismerésből, a gála teljes bevételét pedig a Gyergyói-medence hokispalántáinak nevelésére fordítják. ---- Vargyas László legenda a székely, a magyar és a román hokisportban is. Sokszoros román válogatott, emellett a Jászberény és a Dunaferr csapatával is magyar bajnoki cím birtokosa.
– Miért a román, és nem a magyar válogatottban játszott másfél évtizeden át? – Nem tették lehetővé a nemzetközi szövetség szabályai. Aki egyszer már, bármilyen szinten, szerepelt egy ország nemzeti csapatában, másutt nem lehet válogatott. Én pedig húsz éve jégre léptem a román ifiegyüttesben.
– Nem kis munka lehetett a székely–magyar hokigála megszervezése. – Valóban, de az eredmény mindenért kárpótolt. Pályafutásom csúcsa ez az este.
– Hol az igazi otthona? – Dunaújvárosban élek, de Alfaluban is van egy házam s egy kisebb birtokom. Ha útra kelek, mindig otthonról hazamegyek.
– Tényleg visszavonul? – Úgy terveztem, de rájöttem, hogy képtelen vagyok abbahagyni. Amíg ekkora szeretet árad felém…
