Ahol boldogság meccsre járni

Három órával az AC Milan–Torino mérkőzés kezdete előtt a Dóm téren már igencsak érezhető, hogy valami történik délután. Milánóban ilyentájt eleve nagy a forgalom a karácsonyi bevásárlások miatt, de a hömpölygő tömegben már feltűnik egy-két békésen nézelődő, piros-fekete sálba burkolózó fiatalember is.
A dóm mögött lévő kétszintes futballüzletbe betérve persze már vegyesebb a kép, már ami a színeket illeti. Az összes létező olasz profi klub mezei, sáljai és ereklyéi megtalálhatóak itt, de három csapat emléktárgyai foglalják el a polcok nagy részét: kapható az interes számítógépes egéren és milános evőeszközkészleten át a juventusos ébresztőóráig minden.

Másfél órával a délután három órás kezdés előtt érkezek a San Siro közelébe, a milánói és a torinói szurkolótábor békésen, bár azért egymást szúrós szemmel méregetve énekel a stadionhoz vezető úton. Már a sajtópáholyban nézzük a szombat esti találkozók összefoglalóit, amikor az első nagyobb létszámú szurkolósereg elfoglalja helyét az arénában, hatalmas hangerővel éltetve csapatát.

A kezdő sípszóra erős fél ház jön össze a legendás stadionban, hiába, mindkét csapat hagyományaitól elmaradva, kissé gyengébben teljesít ebben a szezonban. Üde színfolt, hogy a 120 kilométerre lévő Torinóból körülbelül ötezer fanatikus szurkoló kísérte el a vendégcsapatot.

Ami a találkozót illeti, a hazaiak legnagyobb ásza, a brazil Kaká nincs itt, de mellette még jó néhány nagy név hiányzik.

Az első félidőben, úgy tűnik, a múlt héten századik születésnapját ünneplő Torino nem ijed meg a hazaiaktól, kiegyenlített játék zajlik, egy-egy helyzet azért mindkét oldalon adódik. A második félidőben a Torino bizonyítja, hogy az elmúlt három kör remeklése nem volt véletlen, a második negyvenöt perc első részében a vendégek a veszélyesebbek.

Közben a lelkes olasz szurkolók mindent megtesznek a jó hangulatért, sok esetben túlzásba is esnek, jó néhány petárda landol a pályán. A második játékrészben hatalmas tapsot kap a sérülése után visszatérő Gennaro Gattuso – „Gattuso, uno di noi!”, azaz „Gattuso, egy vagy közülünk!” skandálja a közönség a világbajnok játékosnak.

A második félidő közepén ismét a drukkerek a főszereplők: a lefele sétáló, és az ősszel sokat nem mutató Ricardo Oliveirát füttyel búcsúztatják, míg a helyette pályára lépő – öt éve piros-fekete színekben futballozó – Filippo Inzaghit óriási ovációval fogadják. Azt a hangorkánt azonban, amely a 79. perc eseményei nyomán felharsant, nehéz szavakkal leírni: a játékvezető (kissé talán elhamarkodottan) tizenegyest ítél, a mérkőzéslabda Alberto Gilardinónál van, de a világbajnok lövése a kapufán csattan. Hatalmas moraj az egyik oldalon, hangos üdvrivalgás a másik – torinói – oldalon.

A fanatikus hazai szurkolók ekkor még nem tudják, csak sejtik, ez a momentum volt az utolsó lehetőség a gólszerzésre, így a lefújás után egyesek lógó fejjel, mások hangos szitkozódással veszik tudomásul: a Milan megint nem nyert.

---- F ---- &