A Loki átgázolt a Sopronon
A fordulót beharangozó írásunkban a Sopron edzője, Selymes Tibor arról beszélt a DVSC-TEVA elleni mérkőzésük kapcsán, hogy soha nem volt olyan biztos az edzői állása, mint most, ehhez képest a csapat alaposan leszerepelve, szégyenszemre hat gólt kapott a profi módon futballozó bajnokcsapattól.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Nos, a jóslat beteljesedésére több mint tíz hónapot várni kellett, mert a labdarúgó (nyilván fiatal kora miatt) csak elvétve játszott az első csapatban. Aztán eljött a pillanat, s a Debrecen ellen Selymes Tibor kezdőnek jelölte a csatárt, s nem bánta meg, hiszen már a hatodik percben gólt rúgott a bajnoknak. Nehéz dolga ugyan nem volt, hiszen a Csernyánszki Norberttől ajándékba kapott labdát gurította a debreceni kapuba, de a mozdulaton látszott, sokat tud a fiú a labdarúgásról.
Birtalan Botond pályára küldése tehát remek edzői húzásnak bizonyult, nem úgy a ghánai Felix Ankamahé. A négy védő előtt amolyan elősöprögetőt játszó futballista rendkívül indiszponáltan, megilletődötten játszott, mindkét vendéggól a lelkén szárad. Selymes Tibor a bajt észlelve lecserélte a bizonytalankodó játékost. Helyére a sokat futó, nagy munkabírású Demjén Gábort állította, a jobb oldalra pedig az Ankamah helyett beálló Magasföldi József került, ezzel némiképp stabilizálódott a hazai csapat szerkezete a középpályán.
Sokak szerint Debrecenben nincs futball Sándor Tamás nélkül.

Czagány Balázs
Leandro (balra) ellen ezen a délutánon két soproni játékos is nagyon kevés volt, Feczesin Róbert és Szabó Tibor sem tudta megállítani a hatszoros válogatott futballistát, aki új szerepkörében ezúttal a Loki motorja volt
Rendkívül sok helyzetet dolgoztak ki a csapatok, s joggal hihette a publikum, hogy a folytatásban is élvezetes, küzdelmes mérkőzést láthat. Bár az elvárásnak megfelelt a mérkőzés, mégis hatalmasat csalódtak a hazai drukkerek. Az okosan és szervezetten futballozó Debrecen pedig – a hazaiak hibáit kihasználva – Leandro vezérletével kiütötte az FC Sopront, ugyanis a második félidőben már nem csupán helyzetekig jutottak a vendégek… A Debrecen tulajdonképpen azt csinált a pályán, amit akart, sok passzra építve, lendületesen, begyakorolt figurákat alkalmazva szétzilálta a Sopront, s megérdemelten nyerte meg a találkozót. A hazaiak szerkezetével nem volt baj, ám több játékos (kényszerűségből) nem a posztján szerepelt. A kiütéses vereség után már csodálkozni sem lehetett azon, hogy a hazai szurkolók elégedetlenségüket kifejezve füttyszóval küldték a soproni játékosokat az öltözőbe. Bár a mérkőzés előtt nem volt edzőkérdés Sopronban, az egészen bizonyos, hogy Vízer László Máriusz tulajdonos nem hagyja annyiban a dolgot, és hamarosan (valószínűleg a következő esztendő elején) új edzője lesz a Sopronnak. Illetve… Az sem elképzelhetetlen, hogy az üzletember fordít hátat a pénzét eredmény nélkül felemésztő csapatnak.
Az NSO ajánlja:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








