„Az a lényeg, hogy nyerjünk”

Manapság a magyar szurkoló már azzal is elégedett lenne, ha olykor látna egy-egy igazán jó meccset és néha egy jelentős győzelmet a válogatottól. Reménykedhetünk ilyesmiben? Egyáltalán, mi lesz a törököktől elszenvedett vereség után Máltán? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ Bozsik Péter szövetségi kapitánnyal, aki csapatával kedd este érkezett meg a szigetországba.

– Hogyhogy csak délután indultak?
– Akkor volt gép Budapestről Máltára.

Csak szerényen, mint az amatőrök

– Azért láttunk már olyat, hogy nemzeti válogatottak különgéppel utaznak a tétmeccsekre, már csak azért is, mert a legtöbb légiósnak másnap délelőtt már a klubjánál kell jelentkeznie.
– Valóban ez a szokás, és a játékosaink némelyikének fejtörést is okoz, mikor és hogyan ér majd vissza a klubjához, de ez nem az én asztalom. Tudomásul kell vennünk, hogy ilyenek a körülményeink, ezekhez kell alkalmazkodnunk. Kedden még Tatán edzettünk délelőtt, s a mérkőzés helyszínén szokásos esti mozgás elmarad, hiszen a késői érkezés miatt lehetetlen edzést tartani a stadionban. Ehelyett a szerda délelőtti szokásos sétánk helyett kicsit intenzívebben mozgunk majd.

– Ha így haladnak a dolgok a futballunkban, akkor lassan két amatőr csapat találkozójáról beszélhetünk, amikor Málta és Magyarország csap össze... Mit kell tudni az ellenfélről?
– Azt, hogy mindent megtesz majd azért, hogy megnehezítse a dolgunkat. Nyilvánvalóan végtelenül lelkesen és fegyelmezetten játszik majd. A törökök ellen a meccs kétharmadáig a máltaiak tartották a nulla nullát, ez nekünk is intő jel: türelmesnek kell lennünk, nem szabad kapkodnunk. Előbb-utóbb azonban fel kell törnünk a védelmüket, és föléjük kell kerekednünk.

– Ön elkötelezett a sokpasszos, ha úgy tetszik, magyaros játékstílus mellett. Ha valahol, Máltán lehet majd gyakorolni ezt a fajta futballt.
– Valóban jó lenne, ha végre a játékunkban is visszaköszönne az, amiről annyit beszélünk, mert a helyzet sajnos az, hogy amit sikerült megvalósítanunk Angliában vagy Ausztriában, az éppen a tétmeccseken nem ment. Norvégia és Törökország, de még Bosznia-Hercegovina ellen sem azt játszottuk, amivel a legsikeresebbek lehetnénk: a sok létszámfölényes helyzetre és sok adogatásra épülő játékot.

– Csakhogy ehhez a játékhoz nagyon kell tudni futballozni, s a mai magyar labdarúgás legjobbjai sem feltétlenül alkalmasak erre.
– Ebben lehet igazság, de mégiscsak ezzel a stílussal lehet a leginkább kivédeni a sebességbeli lemaradásunkat. Törvény ugyanis a futballban, hogy ha nem tudom lefutni vagy egy az egyben leküzdeni az ellenfelemet, akkor is ki tudom őt passzolni, s ha alkalmilag létszámfölényt alakítunk ki a pálya megfelelő részein, a legjobb, leggyorsabb, legerősebb riválisokat is ki lehet játszani. Ez lehet a mi erősségünk.

– Igaza van: Angliában sikerült látványosan kihozni a labdákat, jól adogatni. Csakhogy ehhez a játékhoz az önbizalom is elengedhetetlen. Vajon a norvégok és a törökök elleni vereség után van-e ebből elég a csapatnak?
– Nemcsak szükség van önbizalomra, pszichés erőre, de talán ez a legfontosabb. A lélektani tényezők dönthetnek el mindent. Ha bejönnek a paszszok, a cselek, a csapat önmagát javítja fel, s az önbizalom még jobb játékot szül. Ezért helyezünk a stábommal hatalmas hangsúlyt a lelki felkészítésre, és ezért nem szabad a vereségen búslakodnunk, begörcsölnünk a saját kudarcainktól.

Változik a hadrend: két csatár támad majd

– Van valaki, aki nagyon hiányzik most a csapatból?
– Csaknem a legjobbnak gondolt összeállításban tudunk játszani, de azért például Molnár Balázsra nagy szükségünk lenne. A labdakihozatalokban, éppen az említett gyors passzos játékban nagyon hiányozhat az ő sokszor észrevehetetlen, de nagyon pontos és hasznos játéka. És a többi sérültünket is szívesebben látnám itt, a kerettel.

– Nyilván ön is hallja a kritikákat: értékelhetetlen a válogatott csatárjátéka. Vagyis nem lőnek gólt a támadóink. Sőt ha egyáltalán valaki gólt lő, az inkább középpályás, mint Dárdai, Gera vagy Huszti.
– Azért túlzás volna csak a csatárokat hibáztatni. Akkor lehet sikeres egy támadó, ha a mögötte lévőktől ehhez minden segítséget megkap. Elmondtam már: a jelenlegi válogatott játékosainknál jobb futballistákat aligha válogathatnánk ezekre a posztokra a kínálatból.

– Törökország ellen Torghelle egyedül birkózott a védőkkel, most több játékosunk lesz elöl?
– Minden bizonnyal két ékkel játszunk Málta ellen.

Mikor örülhetünk újra nagy sikernek?

A továbbjutásra – ezt ön is elismerte – szinte nincs már esély. Azt hiszem, az emberek többsége nem is várja ezt el, de arra igenis vágynak, hogy néha, legalább évente legyen egy igazán jó meccse, egy erős csapat elleni, tétmeccsen elért győzelme a válogatottnak… Hogy mást ne mondjak, Ciprus a szerdai játéknapon öt gólt rúgott az íreknek. Nekünk mikor lesz olyan mérkőzésünk, amelyre mindenütt felfigyelnek?
– Hadd válaszoljam azt, hogy Írország nem a legerősebb európai csapatok közül való, továbbá azt, hogy bizony, ma már a ciprusihoz sem szabad hasonlítani a magyar futball lehetőségeit. Aki járt ott, tudja, hogy a futball infrastruktúrája, gazdasági támogatottsága, a sportágat körülvevő hangulat összehasonlíthatatlanul jobb, mint nálunk. Ki kell mondani: Magyarországon főleg bántani sikk a futballt, segíteni nem. Amikor aztán a válogatott pályára lép, mégis mindenki azt várja, hogy győzzön. Miért? A két jelenség nincs összhangban, és egyszerűen nem érdemlik meg a játékosok, hogy ez az ellentmondás őket sújtsa, hogy az ő vállukon legyen a körülményekhez képest irreális elvárások súlya.

– De Málta ellen nyerni azért csak reális igény?!
– Természetesen az, mi is győzelemre készülünk. Az elsődleges, hogy nyerjünk, szerezzük meg a három pontot. Ideális esetben jól és szépen is játszunk majd, de a mai labdarúgásban erre nincs garancia. Küzdeni kell minden kis sikerért. ---- N ---- A