Jót tesz majd a viadal

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2006.09.27. 01:12
Címkék
Előrehozott – majdnem – szezonzáró versenyen vesznek részt öttusázóink Olaszországban. A megbolygatott őszi program miatt a júliusi Európa-bajnokság óta férfi válogatottjaink nem versenyeztek, a nők viszont öt nap alatt kétszer is rajthoz állnak Chiancianóban.
A múlt heti, utolsó Világkupa-fordulóban Vörös Zsuzsanna ötödik, Máthé Vivien pedig 21. lett. Vörös címvédőként indul, hiszen a tavalyi, uppsalai Vk-döntőt ő nyerte. A férfiaknál a 2005-ös finálé másodikja, Horváth Viktor mellett Fülep Sándor képviseli színeinket, Balogh Gábor itthon maradt. „Júliusban megerőltettem az Achillesemet. Az ínszalagnak nincs baja, de körülötte van egy gyulladás. Szeretnék gyorsan rendbejönni, különös tekintettel a novemberi világbajnokságra” – hangzott Balogh öndiagnózisa.„Október 18-án jelölöm ki a vb-csapatot, reméljük, addigra felépül Balogh – mondta Chianciano felé utazva Pálvölgyi Miklós, a férfiak szövetségi kapitánya. Horváth Viktor láb-, Fülep Sándor pedig derékfájdalmakkal küszködött az elmúlt hetekben, állapotukat firtató kérdésünkre Pálvölgyi szemügyre vette az autó hátsó ülésén szendergő versenyzőket. „Remekül vannak. Hosszú volt a versenyszünet, jót fog tenni ez a viadal. A felkészülés célja a guatemalai világbajnokság, a Vk-döntő ennek egy állomása, egyben remek szintfelmérő.”A férfiak szerdán, a hölgyek csütörtökön állnak rajthoz.
Legfrissebb hírek

A világ legrégebbi kerékpárversenyén indul az MBH Bank csapata.

Kerékpár
24 perce

Keresztes Krisztián: A legfőbb célomat elértem Skóciában

Légiósok
33 perce

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
50 perce

Szűcs Kornél megtalálta a számítását a Vojvodinánál

Magyar válogatott
1 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
1 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
1 órája

Tizenöt magyar úszó indul a hétvégén az Európa-bajnokság párizsi főpróbáján

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik