Szállást néztek Pekingben

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2006.09.21. 01:31
Címkék
Kamuti Jenő főtitkár, Molnár Zoltán ügyvezető igazgató, aki a 2008-as ötkarikás csapat vezetője, valamint Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi titkára szállást foglalt, ismerkedett, emellett tanácsokat adott, és rengeteg pozitív tapasztalatot szerzett.
A legendás távol-keleti hangyaszorgalom a pekingi olimpia elsöprő előkészületein is látszik. „A pekingi munkálatokat időarányosan össze sem lehet hasonlítani az athéniakkal. A kínaiak kis túlzással akár már jövőre is megrendezhetnék a játékokat – számolt be élményeiről Kamuti Jenő, aki elmondta, a 2012-es olimpia korai magyar előőrse megtekintett számos létesítményt, többek között találkozott a sportszakmai, az orvosi, a marketing- és a protokollszekciók képviselőivel is. – Szálláskérelmünket is leadtuk. Az olimpiai falu csendes részén, az étteremtől és a főkaputól azonban mindössze 300 méterre lévő kilencemeletes épületet szemeltük ki. A terveink szerint a kizárólag magyarok lakta B/27-es jelzésű házban zömmel egyágyas szobák vannak. A szállásfoglalók közül az elsők között vagyunk, rajtunk kívül még csak néhány nagy európai nemzet jelezte igényét – mondta Kamuti. A korábbi negatív visszajelzések ellenére a számunkra egyik legfontosabb sportág, a kajak-kenu versenyek magyar résztvevői számára sikerült a versenyhelyszínek szomszédságában szállást találni. A magyarok jó tapasztalokat szereztek: semmi sincs túlszervezve, mindenki barátságos, nyitott, megjegyzéseiket nem kritikaként, hanem megfontolandó tanácsként hallgatták. – A létesítmények csodálatosak, ráadásul már most pontosan meghatározták az utóhasznosításukat, jelentős részük a hatalmas létszámú egyetemi hallgatóság sportéletének ad majd otthont. Új repülőtér és autóutak épülnek, az olimpiai családnak Green Line néven elkülönített sávja lesz. A közlekedésben és a tájékozódásban egyelőre egy dolog okozhat majd kisebb gondot: Pekingben kevesen beszélnek angolul – jelezte Kamuti, aki arról is tájékoztatott, hogy a doppingellenőrzés ideje a 2008-as olimpiához kapcsolódóan június 28-tól augusztus 28-ig tart majd, ez idő alatt a WADA bármelyik olimpikont tesztelheti.
Legfrissebb hírek

A világ legrégebbi kerékpárversenyén indul az MBH Bank csapata.

Kerékpár
24 perce

Keresztes Krisztián: A legfőbb célomat elértem Skóciában

Légiósok
33 perce

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
50 perce

Szűcs Kornél megtalálta a számítását a Vojvodinánál

Magyar válogatott
1 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
1 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
1 órája

Tizenöt magyar úszó indul a hétvégén az Európa-bajnokság párizsi főpróbáján

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik