Köszönet a konyhának

– Egészségére! Legyen őszinte: a nyitó kör tragédiája után hitte volna, hogy a zenicai találkozót követően győzelemre koccinthat?
– Miért ne számoltam volna sikerrel? – kérdezett vissza a remek teljesítményt nyújtó fedezet. – Annak ellenére, hogy az előjelek nem voltak éppen kedvezőek, azzal mentünk ki a pályára, hogy mindhárom pontot elhozzuk a bosnyákok otthonából. Holott szombaton úgy megcsaltak a megérzéseim, mint még soha, Norvégia ellen mindenre számítottam, csak arra nem, ami végül bekövetkezett. Zenicán kiderült: bízhatunk magunkban.

A kudarcok megvoltak, jöhetnek a sikerek

– Utólag elárulhatja: mennyire volt nehéz talpra állni a Megyeri úti kudarc után?
– A meccset követő két nap, vagyis a vasárnap és a hétfő nem volt könnyű. A kedd már jobb hangulatban telt el, szerdán pedig nyertünk. Látja, ezért is szép a foci: szombaton padlót fogsz, négy napra rá meg már a te kezedet emelik a magasba.

– Az össznépi kesergés idején mi a csapatkapitány feladata?
– Ó, nem kell ennek a szerepkörnek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, legalábbis ezen a téren nem. A futballistáknak éppen eleget beszélt a lelkére Bozsik Péter és Détári Lajos, az a nyugalom, ami áradt az edzőkből, szép lassan mindenkire átragadt. Nekem csupán annyi dolgom volt, hogy kedden még lelkizzek kicsit az egyik csapattársammal, akit a meccsen kívül a rá zúduló kritikaözön is megfogott. A játékát nézve úgy tűnt, sikerült elfelejtenie a rossz dolgokat.

– Mivel győzte meg?
– Semmi extrát nem mondtam neki, csak azzal érveltem, hogy amíg otthon a kedvese és a családja várja, addig nagy baj nincs. Hadd tegyem hozzá: ennek a társaságnak van valami varázsa. Évtizede játszom a válogatottban, de ekkora erőt még egyszer sem éreztem a csapatban. Az, hogy a szombati egy négy után ilyen produkcióval rukkoltunk elő, jelzi: egytől egyig remek emberek alkotják az együttest. Vallom, a nagy kudarcok, illetve a nagy sikerek kovácsolják össze igazán a gárdát; nagy sikerben még nem volt részünk, kudarcban viszont igen. Boldog vagyok, hogy ilyen hamar kimásztunk abból a gödörből, amibe a norvégok ellen estünk. Biztos vagyok benne, hogy az együtt töltött tíz nap csak tovább erősítette a csapatot.

Köszönet a boszniába utazó szurkolóknak

– Melyik a válogatott igazi arca, a szombaton, vagy a szerdán látott? Vagy esetleg még nem is láttuk?
– De: a zenicai az igazi. Ott azt játszottuk, amit begyakoroltunk, amiben jók vagyunk, amivel korábban magunk mellé állítottuk a szurkolókat.

– Majd a legtöbb drukkernek el is vették a kedvét…
– A Megyeri úton nyilvánvalóvá vált számomra, hogy jó csapatunk van. Ahogy a közönség akkor velünk szemben viselkedett, kész csoda, hogy nem kaptunk nyolc gólt. Rögtön hozzáteszem: megérdemeltük a kritikát, és különben is, aki megveszi a jegyét, az azt kiabál, amit akar. A végén egyébként megtehettük volna, hogy beszaladunk az öltözőbe, ehelyett fogtuk magunkat, odasétáltunk a kemény mag elé, és a fanatikusok szemébe néztünk. Ha nem tettünk volna meg mindent a sikerért, képtelenek lettünk volna erre. És köszönet a szurkolóknak, akik Zenicára is elkísértek bennünket: több százan vállalták a rizikós túrát, ahogy elnéztem a srácokat, szép szál legények, nem volt okuk, hogy berezeljenek a helyiektől.

– Végre a csapat sem tűnt ijedtnek.
– Jelesre vizsgázott mindenki közülünk. Sőt, nem csak közülünk, köszönettel tartozunk például a tatai edzőtábor konyhásainak is, akik a szombati fiaskó után sem akartak minket megmérgezni…

– Cseppet sem tartott a boszniai csatától?
– Ha valamitől féltem, akkor attól, hogy az elején kapunk egy szerencsétlen gólt. Az volt a lényeg, hogy mi lőjük az elsőt, Huszti Szabolcs találata imigyen sorsdöntőnek bizonyult.

Gól utáni dicséret: ez az, főnök!

– A harmadik szót sem érdemel?
– Örülök, hogy én szereztem. Nem kis teher volt, de megbirkóztam vele: másodpercekkel a gól után az egész csapat rajtam feküdt. Az ünneplés közben valaki elkurjantotta magát: ez az, főnök!

– Október hetedikén jönnek a törökök. Várja már?
– Nagyon. A felkészülést azzal kezdem, hogy amint visszatérek Berlinbe, kipucolom a válogatottban használt cipőmet. Zenicán jót tett velem, egy kis boksz a legkevesebb, amit megérdemel. ---- A ---- N