Betliztek a címvédők

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2006.08.26. 02:07
Címkék
Az idei világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy azt a versenyzők, a szakemberek és a sportág szerelmesei várták. Nem úgy sikerült, hiszen olimpiai célok ide, régi-új páros oda, arra azért senki sem számított, hogy a négy induló egységből egyik sem kerül be a döntőbe.
Márpedig Etonban sajnos ez történt… Az már kedden kiderült, hogy a kétszeres világbajnok kétpárevezős, Haller Ákos és Pető Tibor nem jutott a legjobb 12 közé. Az viszont pénteken dőlt el, hogy a Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár is csak a B-döntőbe került. A címvédő párosnak nehéz középdöntő jutott, és bár az év folyamán többször is azt nyilatkozták, hogy mindent a pekingi olimpián való sikeres szereplésnek rendelnek alá, saját maguk is titkon érmet reméltek ettől a világbajnokságtól. Ez nem sikerült. Mégpedig azért nem, mert a középdöntőben csak a negyedik helyen végeztek, és ez kevés volt a döntőbe kerüléshez. A fiúk érthetően csalódottak a szereplés miatt, így helyettük Melis Zoltán szövetségi kapitányt kértük értékelésre: „Döntőbe vártuk a fiúkat, ez most nem sikerült. El vagyunk keseredve. Tudomásul kell azonban venni, hogy amíg Zsolték edzettek, és kevés nemzetközi versenyen indultak, addig a mezőny rengeteget fejlődött. Tény, hogy a szövetség előzetesen nem várt érmet a magyar csapattól, de persze arra azért nem számított, hogy egyik egységünk sem kerül be a döntőbe… Remélem, hogy a gyengébb szereplés tanulságaiból a későbbiekben sikert tudunk majd kovácsolni.”Szombaton a női kétpárok versenyében Kónya Alíz és Verőci Lídia, míg vasárnap a könnyűsúlyú kétpárevezős Hirling Zsolt és Varga Tamás egység száll vízre, egyaránt a B-döntőben.
Legfrissebb hírek

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
10 perce

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
51 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
3 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik