Cigányúton a kisebbség

Az oroszok nagyon ráfáztak. Tulajdonképpen saját csapdájukba estek bele. Hőzöngtek nagy hévvel, hogy a magyaroknál szinte mindenki túlkoros. A magyar vezetők eleinte szelíden magyarázták, hogy ezek cigány gyerekek, korán fejlődnek, aztán a békesség kedvéért azt mondták, rendben, legyen útleveles ellenőrzés. Lett is, de az oroszok csak kilenc játékost mertek elhozni, a többi ugyanis túlkoros volt…

Ha az eredményeket nézzük, akkor a Belgiumban rendezett torna volt a hosszú, máig tartó út első állomása. Akkor, 1995-ben szerepelt először a nemzetközi porondon a cigány válogatott, a meghívott nyolcvan ország között ez a csapat képviselte Magyarországot, a 18 évesek korosztályában megszerezte az első helyet, és a döntőben éppen az oroszokat verte meg. A másik végpont: néhány hete a 19 évesek veretlenül nyerték meg a harmincadik alkalommal kiírt Helsinki-kupát. Igaz, már nem cigány válogatottként, mert már kisebbségi bizottság szervezi a csapatokat és a különböző hazai tornákat. A győztes csapatban például tíz játékost is találunk, akik nem romák, hanem román, szlovák, horvát és szerb nemzetiségűek.

Nagy tehetségek mehetnek veszendőbe

A megszokás miatt azonban még manapság is cigány válogatottaknak hívják ezeket az együtteseket, hiszen 1995-ben, az alakuláskor azok is voltak. Még akkor is, ha Mezei István – aki azóta is az atyja ennek a mozgalomnak – már eleve úgy gondolkodott, hogy a hátrányos helyzetben élő roma és nem roma gyekeket kellene a sportba terelni, és ezzel kiemelkedési lehetőséget nyújtani, a zöm azért a romák közül érkezett. Ugyanakkor az is igaz, hogy a megyékben annyira népszerűek lettek ezek a tornák, hogy sok gyerek bizonygatta, valamelyik felmenője cigány volt, csak azért, hogy pályára léphessen… Mezei István meggyőződése szerint így is lehet harcolni az előítéletek ellen, és büszke arra, hogy soha, sehol sem bántották őket, sem szavakkal, sem tettekkel. A tizenegy év alatt mintegy ötezer gyerek fordult meg a csapatokban, többnyire olyanok, akik másként nem kerülhettek volna kapcsolatba a labdarúgással.

Sajnos, így is jóval többen vannak, akik a körön kívül maradtak és maradnak ma is, pedig a roma gyerekek tömege alighanem a futball aranybányája lehetne. Sohasem tudjuk meg, az eldugott falvakban mennyi Farkas János kaliberű tehetség megy veszendőbe csupán azért, mert legfeljebb egymás között játszanak valahol kint a határban, és nincs senki, aki felfedezze őket, mert akinek lenne hozzá szeme, nem vetődik el közéjük. Mezei István és Þa megyei instruktorok állandóan úton vannak ugyan, ám lehetőségeik végesek, és a megyei tornákra, amelyeken a válogatottak verbuválódnak, sok gyerek nem is jut el.

Akár a hamIsÍtott dressz is megtenné

Ráadásul a felfedezés még úgy-ahogy ingyen van, hiszen legfeljebb az utazás kerül pénzbe, ám a gond akkor kezdődik, amikor rálelnek egy tehetséges fiatalra. A családoknak gyakran gyógyszerre sincs pénzük, nemhogy futballcipőre, mezre és nadrágra, az alapítvány pénztárcája pedig szűkös ahhoz, hogy mindenki hasonló gondját megoldja. Persze, máshoz is kevés a pénz: a fentebb említett belgiumi tornát zsinórban ötször nyerte meg a magyar cigány válogatott, ment volna hatodszor is, de elfogytak a forintok, és nem volt miből kiutazni. Mezei István többször kérte már illetékes helyeken, hogy hadd kapják meg a kereskedőktől az elkobzott hamisított sportszereket, nagy luxus azokat megsemmisíteni, amikor segíteni is lehetne velük, ám javaslata eddig még süket fülekre talált. Ezenkívül szaporítja a gondokat, hogy a felfedezett tehetségnek kollégiumot is kell szerezni, hiszen az alapítvány céljainak szellemében a tanulás is van olyan fontos, mint a futball, hiszen éppen ebben rejlik a felzárkóztatás, a kiemelkedés lehetőségének lényege. Ez a cél egyébként hármas: a gyerek kitörhessen a hátrányos helyzetéből, bátran valhassa és érezhesse magát magyarnak, azon belül pedig nyíltan vállalhassa magyar cigányságát.

Az még nem elég, ha valaki milliomos

Szükség van tehát segítő kezekre, amelyekből akad is néhány. A csapatok utazhatnak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium buszával, az alapítvány indulhat a minisztérium pályázatain, sokat segít az MLSZ is, de furcsa módon a legnagyobb szponzor, egy vidéki vállalkozás tulajdonosa nem roma származású. Olyan előfordult már, hogy egy tehetősebb roma pénzt kínált, ha a fia játszhat a csapatban, de természetesen visszautasították, és nem csupán azért, mert a protezsált csemete nyomott vagy százhúsz kilót… A kisebbségi szerveződés előnye lehet, hogy ilyen célokra lehet pályázni az Európai Unióban, a szlovén romák például ebből a forrásból építettek maguknak stadiont! Mi, magyarok eddig még nem éltünk ezzel a lehetőséggel, talán a kisebb gond is nagyobb, talán pénz nincs rá, mindenesetre a kisebbségi bizottság önmagában kevés ahhoz, hogy kiaknázza a pályázatokban rejlő esélyeket.

Egyébként a Helsinki-kupa megnyerésének hozadéka egy Brazíliába szóló meghívó, decemberben nagyszerű ellenfelekkel találkozhatnak a futballozó fiatal romák és más kisebbségiek.

Feltéve, ha lesz pénzük az útra. ---- Az utóbbi egy-két évtized leghíresebb roma származású labdarúgója Pisont István volt. A 31-szeres válogatott futballista manapság is aktív, a másodosztályú Vecsésben játszik. Ő maga sohasem szerepelt a cigány válogatottban, hiszen éppen Izraelben futballozott, amikor megalakult, ám egy tornán később pályára lépett egy roma csapatban bátyjával és öccsével együtt, illetve mostanában is szoros kapcsolatban van a Farkas János Alapítvány vezető egyéniségeivel.
„Gádoroson, Békés megyében nőttem fel, amely köztudomásúan nem tartozik az ország leggazdagabb vidékei közé – mondja Pisont István. – Nem nyomorogtunk, bár szegények voltunk. Nem éheztünk, de nekem nem volt biciklim vagy más játékom, mert nem futotta rá. Így aztán fociztunk, és a faluban utcabajnokságokat szerveztünk. Négy tégla volt a kapu, olykor tíztagú csapatokat alkottunk. Nem volt megkülönböztetés romák és nem romák között, a foci összehozott minket. Ezért is tartom nagyon jónak és hasznosnak Mezei Istvánék ötletét és munkáját. Rengeteg a tehetséges roma gyerek, és akárcsak nekem, nekik is kiemelkedési lehetőséget nyújtana a futball, ha még ennél is komolyabban foglalkoznának velük. Nem véletlen, hogy sokat hívnak a cigány válogatottak meccseire, a szervezők szerint fontos a megjelenésem, mert a srácok példaképe lehetek, s erre büszke vagyok. Azért is fontos ez a munka, mert amikor egy roma fiatal bekerül egy klubcsapatba, ahol a többiek nem romák, eleinte egyedül érezheti magát, gátlásos lehet, és a görcsösségen sokat oldhat, ha időnként együtt játszhat a többi romával. Én szerencsés vagyok, mert mindig olyan közegben játszottam, amelyben nem volt téma a származásom, és a többiek rengeteget segítettek, hogy könnyen beilleszkedhessek, de ez nem jellemző. Boldog volnék, ha a profik között egyre több roma bukkanna fel, mert az azt jelentené, hogy elérte őket a sportág, és akkor ők is sokat tehetnének a magyar labdarúgásért.” ---- Az Európai Cigánylabdarúgó-bizottság augusztus 2-án elnököt választott. Mezei István, a magyar cigány válogatott menedzsere kapta a legtöbb szavazatot, de ő csak ideiglenesen fogadta el a megbízatást.

„Másként nem volt értelme, mert a tizenhat országot tömörítő bizottság jelenleg önálló szervezetként működik – mondja Mezei István. – A cél az, hogy a UEFA adja áldását és támogatását, és az égisze alatt, tehát bizottságaként működhessünk. Ha ez megtörténik, akkor lesz értelme állandósítani az elnöki megbízatást.”