A bajnoktól a bajnokhoz

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2006.08.03. 00:43
Címkék
Újabb játékosának mondott búcsút szerdán a másodosztályba sorolt Juventus: a korábbi híreszteléseknek megfelelően négy évre az Internazionaléhez szerződött Patrick Vieira, a torinói klub egy éve vásárolt francia középpályása.
Amiről eddig csak feltételes módban beszéltek, immár hivatalossá vált: a 30 esztendős Patrick Vieira az Internazionaléban folytatja pályafutását. Az új munkahelyén évi ötmillió eurót (1.4 milliárd forintot) kereső játékost négy évre köti szerződése a kék-feketékhez, ahhoz a klubhoz, amely éppen a Juventustól „örökölte meg” a bundabotrány ítéletei nyomán a 2005–2006-os olasz bajnoki címet. A milánóiak 9.5 millió eurót (5.6 milliárd forintot) utaltak át a zebrák számlájára a szenegáli születésű franciáért, ami azt jelenti, hogy a torinói klub – a játékos szolgálataival is kalkulálva – 8.6 millió eurót (2.4 milliárd forintot) bukott a futballistán. Mint emlékezetes, a Juventus egy éve 20 millió eurót (5.6 milliárd forintot) áldozott arra, hogy Patrick Vieirát az Arsenaltól elcsábítsa.

A francia futballista bajnoki mérkőzésen csak szeptember 9-én vagy 10-én léphet pályára, miután a Serie A rajtját a bundabotrány elhúzódó vizsgálatai miatt a tervezetthez képest két héttel elhalasztották. A Juventus-rajongókat is érinti a hír, hogy az élvonalhoz hasonlóan később indul el majd a Serie B idénye is: a másodosztály küzdelmei szeptember 9-én kezdődnek, sőt a Roma–Inter Szuperkupa-döntőt is az eredeti időponthoz képest egy héttel később, augusztus 26-án rendezik. Az Olasz Kupa első fordulóját augusztus 19-én tartják meg, a tavalyi eredmények alapján kiemelt nyolc csapat (Inter, Roma, Milan, Chievo, Palermo, Livorno, Parma, Empoli) csak a novemberi oda-vissza vágós nyolcaddöntőben csatlakozik a küzdelmekhez.

Habár ez utóbbi klubok között szerepel a Milan is, a piros-feketéknek nem kell több mint egy hónapot várniuk az első tétmeccsükre: az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ugyanis nem érvényesíti a bundabotrányban bűnösnek nyilvánított egyesülettel szemben a korábban kilátásba helyezett szankcióit, és engedélyezi a csapat indulását a Bajnokok Ligája 2006–2007-es kiírásában (a Milan a jövő héten, a harmadik selejtezőkörben lép be a versenybe).

Az évad időbeosztásának átrendeződése ellenére nem állt meg az élet a játékospiacon sem. Noha az olasz csapatoknál kínált értékes „áruk” jó része már elkelt, azért még mindig talál magának megfelelő labdarúgót az igényes vásárló. Ha pedig olaszországi vásárlásról van szó, szinte törvényszerűen a Real Madrid nevét kell megemlíteni, ugyanis ismét a spanyol klub uralja az olasz átigazolási híreket. Ezúttal Daniele De Rossi, a Roma középpályása a kiszemelt, ám még nem mondtak le Madridban a Milan fedezete, Kaká szerződtetéséről sem.
Legfrissebb hírek

Franciaország ellen kezdenek a mieink Berlinben a női kosárlabda vb-n

Kosárlabda
17 perce

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
34 perce

Vitorlázás: Érdi Mária az élre állt az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
46 perce

Giro: Ganna nyerte az időfutamot, Eulálio megtartotta a rózsaszínt

Kerékpár
1 órája

Jan Van Daele: Konferencialiga-indulás? Minden rendben!

Minden más foci
1 órája

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
1 órája

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik