Erdei beutalta Ulrichot

Mármint az Universum Box-Promotionnál, és persze napjaink profi bokszának egyik „legsűrűbb” kategóriájában. A 12 menetben aratott, már-már megszégyenítően egyhangú pontozással kivívott siker (120:108, 118:110 és 116:112 a három pontozónál) egyszersmind szertefoszlatta azt a tévhitet, hogy a hamburgi istálló mindenáron német világbajnokot akar – a ZDF nézettségi mutatóinak feltornázása céljából –, s hogy Zsolt csak akkor nyerheti meg az oberhauseni derbit, ha kiüti ellenfelét.

A német is elismerte veresége jogosságát

Nem ütötte, de villámgyors balegyeneseivel olyan szinten tette nevetségessé, hogy még maga Ulrich is elismerte veresége jogosságát: „Megemelem a kalapom Zsolt előtt. Rakéták vannak a kesztyűjében…” – jelentette ki a berlini még a szorítóban, profi karrierje harmadik vereségét követően.
Maga Klaus-Peter Kohl, a rendező promóciós iroda tulajdonosa – Erdei és Ulrich főnöke – a sajtóértekezleten így felelt a Nemzeti Sport felvetésére, miszerint előzőleg Németországban és Magyarországon is az a szóbeszéd járta: Ulrichnak „kell” nyernie a háziderbit, a címvédő vereségre ítéltetett.

„Ez abszolút marhaság, nekünk egyetlen kérdés eldöntése állt érdekünkben: ki a legjobb félnehézsúlyú a világon, s ezzel együtt az Universumnál. Most már tudjuk a választ, ha eddig nem tudtuk volna. Zsolt óriásit lépett előre ismertségben, ezt a meccset nem néhány százezren látták Németországban, hanem több millióan. Mindezt azoknak üzenem, akik azt firtatták, van-e egyáltalán értelme egy ilyen házimeccsnek az Universum szempontjából. Már hogyne lenne! Zsolt még jobb, még ismertebb bokszoló lett, s egy promóternek – ez volnék én – mi más is lehetne a célja?”
Kohl – aki barátságosan átölelte, s meg is paskolta Erdei vállát – arra is kitért, hogy most már a címegyesítés lehet a következő lépcsőfok Zsolt hibátlan (25–0) pályafutásában.

Fabrice Tiozzo lehet a következő ellenfél

„Az Universum szemszögéből Fabrice Tiozzo az ideális ellenfél. A francia bokszoló, aki másfél éve Hamburgban pontot tett Dariusz Michalczewski karrierje végére, ismert és kedvelt sportember Németországban. A minap sikerrel tért vissza a szorítóba, s ha visszaveszi az őt jogosan megillető WBA-világbajnoki övet az olasz Silvio Brancótól, az ideiglenes világbajnoktól, elviekben semmi sem állhat az Erdei–Tiozzo meccs útjába.”
Természetesen már csak 2007-ben, Zsolt ugyanis már a szombati összecsapás előtt leszögezte: fia megszületéséig – akinek érkezését hitvesével, Arabellával november végére várják – nem lép szorítóba. Az ifjú feleség amúgy nem volt itt a Ruhr-vidéki iparvárosban, miként Madár édesanyja sem – egyikük sem bírja az izgalmakat –, ellentétben a két csinos húggal. Izgalomra azonban egyetlen pillanatig sem volt ok…

„Sohasem sikerült ennyire jól a felkészülésem, s ezt nemcsak edzőmnek, Fritz Sduneknek és természetesen magamnak köszönhetem, hanem Stefannak, étkezési tanácsadómnak is. Szinte hihetetlen, hogy már az utolsó edzések egyike után – bármiféle fogyasztás nélkül – 76.5 kiló volt a súlyom, azaz csaknem három kilóval a hivatalosan megengedett 79.4 kilogramm alatt, mégsem éreztem magam gyengének. Sőt! Annyira meglepődtem, hogy felhívtam a nővéremet, és azt mondtam neki, ez gyanús, ilyen jónak még sohasem éreztem magam! Ő gyorsan megnyugtatott, ne aggódjak, húsz év munkája van ebben a jó érzésben…” – mondta fülig érő szájjal Erdei vasárnap hajnalban, majd rátért a szakmai elemzésre:

„A meccs úgy zajlott, ahogyan kellett, s ahogyan magamban elterveztem. Balegyeneseimmel gyorsan bizonytalanná tettem Thomast, s olyannyira uraltam a meccset, hogy olykor vissza kellett fognom magam, nehogy belemenjek egy kétes kimenetelű csetepatéba. Persze ott volt Fritz Sdunek, az edzőm is, aki megálljt parancsolt, s az utolsó menetekben már végig azt sulykolta: keine risiko, keine risiko! Tudatosan tartózkodtam végig a szorító közepén, el akartam kerülni, hogy ellenfelem sarokba szorítson, ahogy például az argentin Hugo Hernán Garay tette korábban. A tizenkettedik menetben sem voltam fáradt, de akkor már – edzőm utasítására – szigorúan a biztos pontelőnyt kellett őriznem.”

A látszat ellenére nem volt gyerekjáték

Aki azonban azt hiszi, hogy gyerekjáték volt Ulrich legyőzése, azaz a hatodik címvédés, az nagyobbat nem is tévedhetne.
„Fölényes volt a győzelmem, de hogy könnyű lett volna, azt visszautasítom. Már az első menetben kaptam tőle egy akkora maflást, hogy csillagokat láttam – még ha ez kívülről nem is látszott –, s az utolsó gongszóig maximálisan kellett összpontosítanom, mert egyetlen pillanatnyi kihagyás végzetes lehetett volna. Szerencsére sikerült, s őszintén mondom, hogy nagyon sajnálom Thomast, amiért kórházi beutalót írtam a számára. Bízom benne, rövid idő alatt felépül.”
Ulrichnak már a harmadik menetben vérvörös volt a homloka és a szemöldöke Erdei balegyeneseitől, amikor pedig a magyar világbajnok először dőlt bele teljes testsúlyával egy jobbhorogba, rögtön diónyira duzzadt a német fiú bal szemének környéke. A végén már patakzott is a vér a sebből, ezért volt szükség az azonnali plasztikai operációra.

Akár zárszónak is beillett az örömtől sugárzó arcú Fritz Sdunek „bon mot”-ja:
„Zsolt most már visszavonhatatlanul Dariusz méltó követője.”
Márpedig a gdanski „Tigrisnél” kevés népszerűbb sportembert ismert Lengyel- és Németország…