Most egymás ellen küzdöttek

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2006.07.15. 00:17
Címkék
Az országos bajnokság első napján az egypárok versenye tartogatott izgalmakat. Az U23-asok versenyét ebben a számban egy világbajnok nyerte. Egy világbajnok, aki tavaly Varga Tamással együtt a könnyűsúlyú kétpárok között maga mögé utasította a világelitet. De ez ugye az ob, ahol nem a nemzetközi mezőnyben megszokott párosokat láthattuk evezni. Így Hirling Zsolt ezúttal egyedül állt a dobogó tetején.
Válogatottbeli páros egymás elleni küzdelmét hozta a női egypárok versenye is: Verőci Lídia diadalmaskodott Kónya Alíz és Szabó Katalin előtt. Melis Zoltán szövetségi kapitány már előzetesen is a férfi egypárok versenyét várta különös figyelemmel: „Arra számítottam, hogy Bencsik Gábor a müncheni és a poznani Világkupán nyújtott teljesítményét hozza, és megszorítja a válogatott kétpárosokat, Haller Ákost és Pető Tibort. Sajnos Bencsik a luzerni formáját mutatta – azon a Világkupán elmaradt a várakozástól –, így nem késztette nagy ellenállásra a másik két fiút.”Győzött Haller, de Pető már szombaton visszavághat válogatott társának, hiszen a kétpárok versenyében Hirling Zsolttal az oldalán evez majd – többek között – a Haller Ákos, Kónya Gábor egység ellen a bajnoki aranyért.Országos bajnokság, Szeged
Férfiak. Egypár. 1. Haller Ákos (Démász-Szegedi VSE A) 6:56.41, 2. Pető (Vác VEC) 6:57.66, 3. Bencsik (Mohácsi TE A) 7:06.72. Kormányos kettes. 1. Dani Zsolt, Labancz Attila, korm: Pozsár Bence (Démász-Szeged A) 7:23.76, 2. Gelányi, Márton, korm: Jancsó (Demász-Szeged B) 7:25.38, 3. Mezei, Szabari, korm: Rubóczky 7:25.75. Kormányos nélküli kettes. 1. Vinkó Gáspár, Simon Béla (Tisza EE) 6:39.78, 2. Kitka, Tari (Démász-Szegedi VSE A) 6:43.98, 3. Weller, Kokas (FEC) 6:52.26. Könnyűsúlyú négypár. 1. DNHE (Csepregi Gábor, Vanczák Gergely, Teszár Balázs, Parizán Mihály) 6:07.45, 2. Démász-BSVSC (Cseri, Koch, Racsmány, Varga) 6:21.45, 3. Csepel EK (Takács, Beck, Nagy-Pál, Szönyi) 6:24.05. Könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes. 1. Csepel EK A (Takács Domokos, Beck Miklós, Nagy-Pál Antal, Szönyi László) 6:30.62, 2. Démász-Szegedi VSE (Szentkereszty, Csatlós, Sipos, Csonka dr.) 6:34.37, 3. Csepel EK B (Szilágyi, Csaba, Cserhalmi, Gottlieb) 6:38.08.
Nők. Egypár. 1. Verőci Lídia (Mohácsi TE) 7:35.72, 2. Kónya (Démász-Szegedi VSE A) 7:43.15, 2. Szabó (Vác-VEC) 7:49.90. Kormányos nélküli kettes. 1. Krepesics Annamária, Nagy Szilvia (Csepel EK B) 7:38.16, 2. Magyari, Pető (FEC) 7:50.45, 3. Máthé, Zarándi (DNHE) 7:55.62. Könnyűsúlyú négypár. 1. Külker EK A (Lajkó Zsuzsa, Ecsedi Andrea, Botka Ágnes, Nagy Emese) 6:57.31, 2. DNHE (Alliquander, Körmendy, Bedey, Pignitzky) 7:18.48, 3. Csepel EK (Burnóczky, Mészáros, Vizer, Fiegeheim) 7:44.21.
Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
8 perce

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
39 perce

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
7 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
7 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
8 órája

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
8 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
8 órája

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik