Az utolsó csata a berlini finálé előtt

„Csókolom, itt laknak az olaszok?” – na, ezt a kérdést nem kockáztattam meg Castrop-Rauxelben hétfő délután. A Dortmunder Strasse 55. szám alatt található Gold Hotelbe igyekeztem, abba a szállóba, amelyikben Oliver Bierhoff, a csapat menedzsere lefoglalta az összes szobát (vajon miért az „Aranyba”, miért nem az „Ezüstbe” vagy a „Bronzba” költöztek?). Bizonyára nem zavarta, hogy egy-egy lakosztályért 213 eurót (60 ezer forintot) is elkérnek a házigazdák…

Szóval mentem volna a Dortmunder „ötvenötbe”, csakhogy a tizenháromnál elakadtam. Akkora dugó alakult ki tudniillik, hogy ahhoz képest a Rákóczi úti csúcs laza kocsikázás. Az autók az úton, az emberek a járdán tapadtak egymásra; utóbbiból azért jóval több volt. Szerény becslések szerint összejöttek vagy kétezren, csak azért, hogy a Berlinből érkező Nationalelfet szeretettel üdvözöljék. Úgy is volt, hogy a dortmundi landolást követően a Német Labdarúgó-szövetség buszán az első helyet elfoglaló Wolfgang Hochfellner a repülőtérről 20, a stadiontól 12 kilométerre található Castrop-Rauxelbe fuvarozza a csapatot, azonban a tervezettnél egy órával később tudott csak felszállni (és persze leszállni) a küldöttség, így Jürgen Klinsmann úgy döntött: előbb edzenek a Borussia edzőbázisán, aztán hajtatnak a hotelbe.


Amikor ez kiderült, hatan hazaindultak, mondván, visszajönnek fél nyolcra, addig kényelmesen megvacsoráznak, míg – ha tartjuk magunkat a kétezres közönséghez – 1994-en maradtak a helyükön. Ez különösen azok esetében volt érthető, akik már délután kettőkor kislattyogtak a szálloda kapujához, hogy az első sorból fotózhassák a fiúkat. A féltucatnyi „renitens” között találtam azt a Ballack-mezes lányt, aki a kezében fekete-piros-sárga táblát szorongatott. Jókedvűen forgatta: egyik oldalán a „Castrop-Rauxel: Berlin kapuja” felirat virított (németül, persze), míg a másikon azt olvashattam, hogy „2x Castrop-Rauxel, 4x Weltmeister”, ami, magyarázta kedvesen, annyit tesz: aki kétszer jár Castrop-Rauxelben, tagja lesz a Németország negyedik világbajnoki címét szerző csapatnak. Az 1902 óta a városok közé tartozó településen ugyanis nemrég már vizitált a válogatott: a Lengyelország elleni csoportmeccse előtt szintén itt szállt meg; akkor az utolsó percben rúgott góllal nyertek a hazaiak egy nullára, hasonlóan „sima” mérkőzéssel bizonyára most is kiegyezne itt mindenki…


Fél nyolckor egyébként befutott a csapat, támadt is akkora őrjöngés, hogy abba a város legmagasabb pontjaként emlegetett, a füstöt 230 méter magasan kieresztő gyárkémény is beleremegett. Wolfgang Hochfellner rendes volt, lelassított annyira, hogy mindenki integethessen mindenkinek, mosolyogtak a játékosok, vigyorogtak a szurkolók, ott és akkor jó lehetett németnek lenni.

Hát még castrop-rauxelinek.

---- Néhány hónapja Olaszország barátságos mérkőzésen 4–1-re legyőzte Németországot. Akkor óriási volt a felháborodás a németeknél, ám most mindenki azt mondja, az a vereség kellett, hogy most a legjobb négy közé jusson a csapat.

Az olasz válogatott tagjai talán nem is tudják, milyen sokat segítettek Jürgen Klinsmann-nak és persze az egész német válogatottnak abban, hogy veretlenül, mindössze három gólt kapva jusson el az elődöntőig.

Március legelső napján történt, hogy Firenzében barátságos mérkőzésen találkozott a keddi, dortmundi elődöntő két szereplője. A házigazdák gyakorlatilag átszaladtak a német csapaton, amely zavartan, sőt kétségbeejtően teljesített. A szünetben 3–0, a vége 4–1 a kékeknek. „Nincs esélyünk a vébén!” „Jobb, ha el sem indulunk!” „Szégyen! Jürgen, mi lesz ebből?!” – harsogták a német lapok alig négy hónappal ezelőtt, főleg persze a csapatfőnöknek, Jürgen Klinsmann-nak címezve a súlyos kritikákat.

Most pedig nincs ember, aki kétségbe vonná Klinsmann szakértelmét, mindenkit elismeri, a kapitány jól tudja, mit akar elérni, és kikkel. Pedig…

Ha akkor Jürgen Klinsmann hallgat a kritikusokra, alighanem veszi a kalapját, és meg sem áll Kaliforniáig. De nem így történt, és cseppnyi túlzás nélkül állíthatjuk: egy ország hálás neki ezért, és immár imádják az egykori kiváló csatárt. Mert nézzük csak meg: a világbajnokságon látott alapcsapatból kilencen a firenzei kezdőcsapatban is ott voltak, Sebastian Deisler sérülése miatt módosult a középpálya annyiban, hogy Bernd Schneider lett a jobb oldali, Bastian Schweinsteiger a bal oldali futó, de ezt is inkább a kényszer szülte. A súlyos vereségből a jelek szerint elegendő volt annyi tanulságot levonni, hogy Per Mertesackert és Christoph Metzeldert nem egymás helyett, hanem egymás mellett kell játszatni, és a Chelsea-ből most a Middlesbrough-ba kerülő Robert Huthnak elég, ha a kispadon szorítanak helyet.

A sajtóban égzengés-földindulás volt, a közvélemény-kutatások szerint a német futballkedvelők 88 százaléka nem hitt abban, hogy ez a csapat eljut a legjobb nyolc közé, a vereség okozta szélvihar csak egy helyen nem keltett zavart, kétségbeesést, pánikot – a csapatban. Jürgen Klinsmann elhitette a játékosaival, hogy képesek még a világbajnoki címet is elhódítani. Megnyugtatta őket, hogy aggódniuk a súlyos vereség és a kilátástalan játék ellenére sem kell – ő ugyanis bennük bízik, velük megy csatába a világbajnokságon. Nyerő pedagógia volt! Noha Klinsmann például a kapuskérdésben fölöttébb megosztotta a világ futballkedvelőit, hogy Oliver Kahnt a padra ültette Jens Lehmann kedvéért. Szerepeltette Per Mertesackert, aki a tavasszal a szürke Hannoverben néha rettentő nagyokat hibázott, Christoph Metzeldert, aki alig játszott a gyengécske Borussia Dortmundban, kihagyta ugyanakkor a nála viszonylag sok gólt szerző Kevin Kuranyit, és betette a keretbe a tavasszal csaknem kieső Wolfsburgban szinte láthatatlan Mike Hankét – sokszor senki sem értette a kapitányt.

Ma már igen: Jürgen Klinsmann tudta, mit akar, nem kezdett új csapat építésébe a mégoly ijesztő 1–4 után sem. „Boldog vagyok, hogy idáig eljutottunk úgy, hogy öten az U21-es csapatunkban is játszhatnának még – mondta Jürgen Klinsmann. – De a fiatalokat az idősebbek ragyogóan vezetik, Jens Lehmannra, Oliver Kahnra, Michael Ballackra, Tortsen Fringsre, Bernd Schneiderre mindenki hallgat, és egységessé vált a csapatunk. Megítélésem szerint a berlini negyeddöntőben a vb két legjobb csapata találkozott, és mi végig hittünk magunkban, még az argentin gól után is bíztunk abban, hogy visszajövünk. Ha Argentínán túljutottunk, akkor a remek olasz csapat ellen sem lehetetlen nyerni. Nem feledhetjük ugyanakkor a firenzei vereséget, nagyon csalódottak voltunk mindannyian, de sokat tanultunk abból az estéből. Túlságosan kinyíltunk, nekiestünk az olasz csapatnak, amely lekontrázott bennünket, ennyi történt.”

Ha márciusban kérdik, senki sem adott volna még itt, Németországban sem esélyt Miroslav Klosééknak, de július elején a legnagyobb fogadóirodák egyikén 2.10 a német, 3.50 az olasz csapat győzelmi oddsa, azaz lényegesen esélyesebbnek tartják a hazaiakat. ---- Jens lehmann
Életkora: 36
Klubja: Arsenal
Magassága/testsúlya: 190 cm/87 kg
Válogatottsága: 37
Megbízhatóság (1–10): 8
Reflex (1–10): 9
Erőssége: Bravúrkapus, a legképtelenebb helyzetekben is képes menteni. Határozott egyéniség.
Gyengéje: Potyakirálynak is hívhatnák Oliver Kahnhoz hasonlóan, ám a kispadon ragadt kollégához viszonyítva ő az uralkodó.

Az Arsenal idei BL-menetelése során góltalansági csúcsot jegyzett 763 perccel, ami kivételes képességeket sejtet.

Gianluigi Buffon
Életkora: 28
Klubja: Juventus
Magassága/testsúlya: 190 cm/83 kg
Válogatottsága: 65
Megbízhatóság (1–10): 10
Reflex (1–10): 9
Erőssége: Szenzációs átlagteljesítményre képes, egyáltalán nem jellemző rá a szélsőséges formaingadozás. A kapusok etalonja.
Gyengéje: Talán a szerencsejátékot említhetjük…

Lábbal is bátran játékba avatkozik, s termeténél fogva a 16-os előtti területen is úr, ha kell – fejjel. A Juventusban és a válogatottban is alapember.