A sikerért meg kellett izzadni

Nagyjából tizenkét másodpercig volt izgalmas a mérkőzés, hiszen akkorra kiderült, hogy az angolaiak még mindig rendkívül tisztelik a portugálokat, a pályán is megtartják az illendőnek vélt három lépés távolságot. A minduntalan szabadon hagyott Pauleta ugyan nyitányként még hibázott, ám néhány pillanattal később – miután a megszokott jobb oldali középpályás szerepét a visszavont csatár posztjára cserélő Figo bohócot csinált a meglehetősen nehézkes és bamba Jambából – már ünnepelhetett a Paris Saint-Germain támadója. A laza, könnyed portugál játszadozás jó húsz percig tartott, ez idő alatt meglepően szépen, ám kevésbé eredményesen futballozott Luiz Felipe Scolari csapata, miközben odaátról csak Akwá tűnt ki a többiek közül, aki minden helyzetből ollózva igyekezett gólt rúgni – fejlődőképességét mutatja, hogy másodjára már a labdát is eltalálta. Cristiano Ronaldo pedig a kapufát, és az újabb nagy helyzet azért jelezte, hogy a portugálok egy szemvillantás alatt képesek szertefoszlatni az egyenlítésről szőtt angolai álmokat.

Az első játékrészben nagy volt az iram, közepes a színvonal és igencsak mérsékelt a hangulat, a nézőket érthetően nem hozta lázba az egy-két szép csellel és kényszerítővel tarkított passzolgatás. Az afrikai együttes nem vitte túlzásba a támadásvezetést, bár a félidő végén Ricardo kapus jobb keze megnyúlt vagy tizenöt centivel, hogy kipaskolja a jobb alsóba tartó labdát. Érdekes, negyvenhárom perc kellett ahhoz, hogy az angolaiak felismerjék, a masszívnak tűnő portugál védelem ellen egy-két nagy lövés tűnhet a legjobb fegyvernek.

Meglehetősen visszafogottan, „poroszkálással” indult a második félidő, a portugálok szemmel láthatóan csak azzal foglalkoztak, hogy míg a civilben madár- és kutyatenyésztéssel foglalkozó Jorge Larrionda sporttárs le nem fújja a meccset, az angolaiak smirglis futballja miatt lehetőleg ne sérüljön meg senki – éppen elég volt nekik, hogy a combját fájlaló Deco (aki amúgy az egyik edzésen durcásan levonult a pályáról, úgyhogy ráfért némi nevelő célzatú mellőzés is) eleve csak a kispadon ülhetett. A két együttes közötti különbséget azért jól mutatja, hogy ezzel a takarékos futballal is magasan Angola fölé nőtt a portugál válogatott, csak hát hiába akart a néha ifjonti hévvel rohamozó Cristiano Ronaldo mindenáron gólt rúgni, a higgadtabb társak inkább a biztos, ám kevésbé látványos megoldásokat favorizálták. Így viszont eseménytelenül teltek a percek, az angolaiak már képtelenek voltak két körömpassznál bonyolultabb támadásokat szövögetni, ellenfeleik meg egyfolytában a hátralévő perceket számolták.

A portugál győzelem természetesen megérdemelt, ám ezen teljesítmény után Scolari mester alighanem Jürgen Klinsmann és Sven-Göran Eriksson sorstársa lesz: győztes hadvezér, mégis a fejét követelik…

---- „Tudom, egy szakértő nem lehet elfogult, de remélem, megbocsátják nekem, hogy ezen a meccsen a portugálokért szorítottam. A mérkőzés elejét rendkívüli módon megnyomták Figóék, letámadták az angolaiakat, és sikerült gólt rúgniuk. Aztán alábbhagyott a portugál lendület, és végig azt éreztem, a tűzzel játszanak Cristiano Ronaldóék, mert el kell ismerni, Angola felnőtt a portugál csapathoz. Az afrikaiak elkezdtek bátran futballozni, s bár nagy helyzetük nem volt, a mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltak. Végül takarékos futballal is megszerezte a három pontot a portugál csapat, de ennél jóval több kell majd a csoportelsőséghez. De a kötelező, s emígy a legnehezebb győzelem megvan.” ---- Hogy Figo nagyszerűen tud jobb oldali középpályást játszani, azt eddig is tudtuk. De hogy legalább ennyire képes a visszavont csatár pozíciójában is, az picit meglepő volt. Az Inter klasszisa remekül mozgott mindkét szerepkörében, 34 évének minden rutinjával oldotta meg feladatát, és Pauleta góljánál elképesztő ruganyossággal verte meg a nála sokkal fiatalabb Jambát.