Arne Friedrich portréja

Vágólapra másolva!
2006.06.09. 13:59
A roppant megbízható balhátvéd még középmezőnybeli klubcsapatából, a Hertha BSC-ből is csak ritkán emelkedik ki, ennek ellenére a német válogatott, a Nationalelf állandó tagja.
A kis Arne szülőhelyén, a TUS Lohéban ismerkedett meg az alapokkal, ráadásul édesapja kezei alatt, majd az SC Herfordban és az FC Güterslohban edződött egészen 1999-ig, amikor is a harmadosztályú SC Verlbe igazolt. Egy esztendő múlva az Arminia Bielefeld igazolta le, s hamar befutott: beverekedte magát a kezdőbe és az U-21-es válogatottba, csapata pedig feljutott a Bundesligába. A remek társak (Böhme, Reina, Labbadia, Sternkopf, Rydlewitz, Bagheri) között is megállta helyét, ám februárban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy tavasszal már nem is lépett pályára. Legalább volt ideje alkudozni, ugyanis a Hertha már télen elkezdte vele a tárgyalásokat, s végül hárommillió euróért három évre igazolták le az ifjú tehetséget.

A következő idényben a Dortmund elleni bajnokin zseniálisan kezdett, a következő héten a Stuttgart ellen a kapuba is betalált, majd újabb hét nap után Rudi Völler kapitány a válogatottban is bevetette őt. A bolgárok elleni barátságos mérkőzésen a csöppet sem izgulós ifjonc egy hatalmas gólt rúgott jó 25 méterről! Egyébként a német válogatott rekordere lett, hiszen mindössze két Bundesliga-fellépéssel a háta mögött futhatott ki a pályára a Nationalefben (a listán Fredi Bobic követi öttel, Franz Beckenbauer hattal). A szezont remekül játszotta végig, mindössze egyetlen mérkőzést hagyott ki, azt is csak sárga lapjai miatt. Viszont a Hertha a BL- és UEFA-kupa-beli vitézkedések után 2004-ben kis híján a Bundesliga 2-ben landolt, s csak némi szerencsével tudott bennmaradni.

Hősünk sem volt éppen csúcsformában, de hát egy védő nehezen tudja megnyerni egyedül a mérkőzést - hacsak nem Roberto Carlosnak hívják. A 2004-es Európa-bajnokság selejtezőin viszont főszerepet kapott, sőt, Litvánia ellen az ő gólja jelentette a germánoknak a három pontot! A tornán erősen közepesen játszott, emígyen maradt Berlinben, s szerencséjére az új Bundestrainer, Jürgen Klinsmann kiskönyvében is. Noha a világbajnokság előtt kifejezetten rossz formában futballozott, a tornát végigjátszhatta, majd az Európa-bajnoki selejtezőkön is kirobbanthatatlan volt.

99-00 
SC Verl
31 
       
00-01 
Arminia Bielefeld  
25 
3.52
01-02 
Arminia Bielefeld  
22 
3.07
02-03 
Hertha Berlin  
33 
UEFA 
3.27
03-04 
Hertha Berlin  
30 
UEFA 
3.57
04-05 
Hertha Berlin  
25 
3.12
05-06 
Hertha Berlin  
31 
UEFA 
3.60
06-07 
Hertha Berlin  
26 
UEFA 
3.38
05-06 
Hertha Berlin  
30 
     
3.41
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
Európa-bajnokság
3
0
2005
Konföderációs Kupa
3
0
2006
világbajnokság
6
0
2008
Európa-bajnokság
0
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik