A jó játék pótolta az izgalmat

Mindössze két hely választotta el egymástól a két csapatot a kezdés előtt a tabellán, ám a valóságban ennél jóval nagyobb volt a különbség. Az MTK 21 ponttal szerzett eddig többet, ami jóval több, mint szakadék, és így, bár a helyezések alapján emlegethetnénk akár rangadót is, nem csupán a hazai pálya miatt számított a házigazda a találkozó esélyesének. A számok egyértelműen bizonyítják, óriási mértékben szakadt háromfelé a mezőny: az élen állók hátát is alig látják a többiek, alul találunk három csapatot, amely a kiesés ellen küzd, a kettő között pedig azok sorakoznak, akik legfeljebb a helyezési prémium miatt hajtanak ebben a két fordulóban, ha egyáltalán belefoglaltatott ilyen a szerződésekbe. Az MTK tehát még a dobogóért lépett pályára, a Diósgyőr pedig azért, hogy a középmezőny élén zárhassa a bajnokságot – ehhez persze a Fradi botlására is szüksége volt –, és tulajdonképpen mindkét csapattól remek teljesítmény lenne, ha elérné a célját.

El is akarták, és ezt már az első percekben megmutatták. Az nem számított meglepetésnek, hogy az MTK bátran és gólra törően futballozott, az viszont kellemes csalódás volt, hogy a diósgyőriek is legalább ugyanakkora elszántsággal kezdtek. Amint megszerezték a labdát, máris indították Jeremiás Gergőt, vagy Ciprian Bindert, a többiek pedig igyekeztek minél gyorsabban felzárkózni, és így a vendégcsapat eleinte legalább annyiszor eljutott ellenfele kapujáig, mint a házigazda. Nem kell persze ordító gólhelyzetekre gondolni, csupán biztató próbálkozásokról volt szó. Emellett a vendégek figyelmet fordítottak a védekezésre is, szemlátomást jól felkészültek az MTK gyors, rövid passzos játékából, számítottak a kényszerítőkre, és amikor a házigazda ezzel próbálkozott, a labda mindig fennakadt a sűrű védelmi hálón.

A félidő derekától kezdve azonban fokozatosan magához ragadta az irányítást az MTK, olykor percekig a diósgyőri térfélen zajlott a játék, ugyanakkor egy szép és gyors ellentámadás végén Végh Zoltán bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne kerüljön hátrányba a hazai csapat.

Aztán alig telt el fél óra, és megtört a jég: az addig jól teljesítő diósgyőri védelem megingott, és hibáit az MTK könyörtelenül kihasználta. Persze dicséret illeti a hazai támadókat, hiszen ezeket a hibákat ők kényszerítették ki, és végül is megérdemelten szereztek megnyugtató előnyt a szünetig.

Ez az előny persze nem tette elégedetté a házigazdákat, inkább jótékony hatással volt a játékukra. Magabiztosabbá váltak, olykor szellemesen is futballoztak, és Kanta József háromra növelte az MTK góljainak számát. Eddig sem ígérkezett túl sok izgalom ebben a játékrészben, de ezzel a találattal már végképp eldőlt a három pont sorsa. A közönség látványos játékot, további gólokat várt, és az MTK igyekezett is megfelelni a kívánalmaknak. Nagy kedvvel játszott, és ha játékosai kicsit pontosabbak, tovább növelhették volna előnyüket.

A Diósgyőr rokonszenvesen és kulturáltan futballozott, volt néhány lövése, amely csak centikkel kerülte el a kaput, Végh Zoltán ismét bravúrt mutatott be, amikor Sipeki István lövését a kapufára tolta, tehát a tetemes különbség tudatában mindkét csapat felszabadultan játszott. A közönség láthatott szép akciókat, tetszetős kombinációkat, remek lövéseket, de izgalom már fikarcnyi sem akadt. A Diósgyőr valóban tisztességgel megtette a dolgát, de meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt, hiszen az MTK jobb csapat, jobb labdarúgókból is áll, ráadásul ezúttal is remekül használta ki helyzeteit. A hazai szurkolók ráadásul megkapták a végén a habot a tortára: a hajrában nagy kedvencük, Illés Béla is betalált. ---- M ---- &