A brazil álom: újabb aranyérem

Nyolcvan százalék. Roberto Carlos szerint pontosan ennyi az esély arra, hogy végül a brazilok ünnepelhetnek világbajnoki győzelmet, és hogy állítása nem csak süket duma, hanem objektív tény, azt egy nyomatékos érvvel rögtön alá is támasztotta: „Ez nem okoskodás: ez a valóság.”

A jelenleg Svájcban edzőtáborozó brazil gárdát Roberto Carlosnál kevésbé elfogult szakértők is a trófea legfőbb várományosának tartják, azzal a különbséggel, hogy a brazilok mellett pályára lépő másik harmincegy csapatnak a maradék húsz százaléknál valamivel több esélyt adnak a sikerre.

Dél-Amerikai siker európában?

És ha már szóba kerültek a pártatlan megfigyelők, ne hagyjuk szó nélkül a statisztikák lelkes rajongóit sem, akik szinte eksztázisban várják az ötszörös világbajnok idei szereplését, arra számítva, hogy a selecao győzelmével egy negyvennyolc esztendeje tartó sorozatot szakít majd meg. 1958-ban fordult elő utoljára ugyanis, hogy Európában rendezett világbajnokságon sikerült diadalmaskodnia egy dél-amerikai csapatnak, mégpedig éppen a Pelé vezérletével célba érő Brazíliának.

Hogy adott esetben vajon e sorozat megtörésének vagy a 2006-os világbajnokság megnyerésének örülnek-e jobban az érintettek, most ne firtassuk, az viszont tény, hogy a lehetőség óriási, hiszen a brazilok kilátásait egyelőre nem árnyékolja be semmilyen zavaró tényező. A körülmények kiválóak, a játékosállomány lenyűgöző, a forma szédületes.

Roberto Carlos utolsó vb-jén szerepel


Az évek során csupán egyetlen apró felhő úszott be a brazil válogatott fényes egére, nevezetesen, hogy a korábbi sikerek kovácsai lassacskán kifelé tartanak a korból. Ha például a védelem két kulcsfigurájának, Roberto Carlosnak és Cafúnak az életkorát összeadnánk, magasan a magyar nyugdíjkorhatár fölé jutnánk az eredményként kapott hatvankilenc esztendővel.

Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány azonban nem erről az oldaláról közelíti meg a jelenséget: „Ez attól függ, honnan nézed: ha akarod, öregek, ha akarod, tapasztaltak. Ami engem illet, én azt mondom, hogy tapasztaltak, a tapasztalat pedig elengedhetetlen, ha világbajnoki címet akarunk nyerni.”

Az utóbbi időben sokat kritizált és – mint láthatjuk – „öregséggel” is megvádolt Real Madrid-védő, Roberto Carlos ingadozó formája egyébként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a galaktikusok idén is talajt fogtak. Nem kizárt, hogy a bivalyerős lövéseiről híres fenegyerek megunja a klub körüli problémákat, és a világbajnokságot követően klubot cserél, a Chelsea-nél legalábbis tárt karokkal várják (erről olvashatnak a 12. oldalon is, az angol átigazolási piac mozgásáról szóló írásunkban). A brazil a váltással egyelőre nem kíván foglalkozni, az öregedés tényét azonban el kell fogadnia: „A németországi lehet az utolsó világbajnokságom, és bízom benne, hogy egyúttal a legjobb is. Most mindenesetre boldog vagyok és magabiztos.”

Arról, hogy mit takar a csapattárs által is említett boldogság, az isteni labdaérzékkel megáldott középpályás, Ronaldinho így nyilatkozik: „Ez a boldogság az, ami miatt öröm a brazil válogatottban játszani. Vissza akarunk valamit adni abból a szeretetből, amit a szurkolóktól kapunk, ezért tehát arra törekszünk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk a vébén, és aranyérmet szerezzünk a csapattal.”

Sokan aggódnak, hogy a 2005-ben Aranylabdát, idén pedig Bajnokok Ligáját és spanyol bajnokságot nyerő zseni kiég a sikerektől, nem lesz kellőképpen motivált a nyári világversenyen. Nos, a trófeahalmozónak erről merőben más a véleménye, ő úgy érzi, a győzelem ízét megtapasztalva már nem állhat meg, elindult a lejtőn – felfelé: „Most, hogy már tudom, milyen érzés nyerni, az jelenti számomra a motivációt, hogy mindent megnyerjek, akár többször is, újra és újra!” ---- A brazil válogatott legfényesebb csillaga, nevét még azok is ismerik, akik a futballról csak annyit tudnak, hogy nem szabad kézzel a labdához érni. Ronaldinho a közelgő világbajnokság kapcsán beszélt önmagáról, az örökké jó kedélyéről és a gyermekéveiről.

– Árulja el, kit tart a világ jelenlegi legjobbjának! Csak nem Ronaldinhót?
– Nem, egyáltalán nem. Magamat egy nagyon jó futballistának tartom, azonban tisztában vagyok vele, hogy sokat kell még fejlődnöm. Minden országban lehet találni nagyszerű játékosokat, elég Thierry Henry, Zinedine Zidane, Ronaldo, Adriano, Robinho, Kaká, Andrij Sevcsenko vagy éppen Filippo Inzaghi nevét említeni.

– Carles Puyol, a barcelonai csapattársa szerint az állandó jókedvével kiváló hangulatot varázsol az öltözőben. Mi igaz ebből?
– Vidám ember vagyok, és számomra nincs nagyobb öröm, mint edzésre járni vagy meccset játszani. Örökké nevetek és viccelődöm a többiekkel, én így érzem magam jól.

– Úgy bánik a labdával, ahogy kevesen a földön: készül-e valami új trükkel a világbajnokságra?
– Nem, nem tartogatok semmi különlegeset Németországra, ugyanakkor mindig próbálok új cseleket kitalálni, hiszen ez az én legfőbb fegyverem, amellyel a védőket legyőzhetem.

– Van egy gyereke. Mit szeretne jobban: hogy futballista legyen a kicsiből vagy ügyvéd?
– Fantasztikus lenne, ha belőle is sikeres labdarúgó válna, egy focista számára ugyanis nagyszerű érzés, ha a fia az ő szakmáját folytatja. Ennek ellenére természetesen megadom majd neki a szabadságot, hogy azzal foglalkozzék, amivel igazán akar.

Romário volt a nagy példakép

Talán már nehéz elképzelni, de a mai, sikerekben tobzódó Ronaldinho egykoron egy szegény brazil fiúcska volt, aki tátott szájjal leste az igazi nagyok tündöklését. A szambakirály alábbi szavaiból kiderül, kitől leste el a trükköket és a védjegyévé vált örökös mosolyt: „Mindig bizarr terveket szőttem, igazi álmodozó voltam. Emlékszem, ahogy az 1994-es vébén láttam Romáriót mosolyogni, és azt gondoltam, hogy én is így akarok kinézni! Később, amikor Romáriót a világ legjobb labdarúgójának választották, elhatároztam, hogy olyan leszek, mint ő.”

Azóta az ifjúkori álmok valóra váltak, a nyár kérdése csupán az, hogy lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Hérakleitosz, ókori görög filozófus szerint nem, Ronaldinho szerint igen.

Meglátjuk, kinek lesz igaza.


---- Ferguson: csak óvatosan!
Wayne Rooney lába hiába gyógyul az ütemtervnek megfelelően, a csütörtöki vizsgálatok pénteki eredményeiből mindenki azt olvasott ki, amit akart. Sir Alex Ferguson, például, figyelmeztette játékosát: nem elég, ha az orvosok és az ápolók elvégzik a dolgukat, neki is meg kell tennie a magáét. A skót mester figyelmeztette Rooneyt, hogy figyeljen arra, mennyit pihen, s hogy – főleg edzésen – legyen rajta a speciális védőcipő. Mindezt azok után mondta, hogy David Beckham maga mesélt arról: a napokban megtartott partiján Rooney még a táncparkettre is felmerészkedett.

A szaúdiak is megérkeztek
Hatodik válogatottként a H-csoportban szereplő Szaúd-Arábia érkezett meg Németországba. Az arab együttes hatalmas meglepetést ígér szurkolóinak, ehhez persze a spanyoloknak, az ukránoknak és a tunéziaiaknak is lesz egy-két szavuk. Szaúd-Arábia csapata a negyedik világbajnokságára készül, legjobb eredménye egy 12. helyezés 1994-ből.

Labda az argentin rabok között
Börtönbajnokságot rendeznek a Buenos Aires környéki fegyintézetek lakói számára a vb-t közvetlenül megelőzően, illetve a torna idején. A szervezők úgy vélik, hogy a futballtalálkozók révén egy időre sikerül az elsősorban a túlzsúfoltságból eredő feszültséget csökkenteni az argentin rabok körében. A tartomány börtöneinek legjobb labdarúgóiból 32 csapatot alakítanak ki, s mindegyik a világbajnokság egy-egy válogatottját képviseli majd.

Új portugál kapus a keretben
Luis Felipe Scolari kénytelen volt új kapust behívni a portugál keretbe, mivel Bruno Vale, a harmadik számú hálóőr a hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon lábtörést szenvedett. Helyettese Paulo Santos, a Braga 33 éves portása lesz.