Ágyútűzben a brazil

A másikban meg a második legjobb, Thierry Henry, tudjuk jól magunk is (egy oldallal hátrább olvashatnak az „ágyúsok” francia támadójáról), sőt fejben tartjuk az „Egy fecske nem csinál nyarat” mondás igazságát is, azaz magunk sem hisszük, hogy kizárólag egy játékos formáján múlna egy ilyen fontos mérkőzés kimenetele. Ugyanakkor egy jó hadvezér, ez esetben Arséne Wenger, mégsem hagyhatja figyelmen kívül a tényt, hogy a túlsó térfélen Ronaldinho osztja a labdát.

„Az Arsenal legfontosabb feladata az lesz, hogy ne hagyja jól játszani Ronaldinhót és Eto’ót. Azt kell tennie, amit persze majd a Barcelona is alkalmazni fog Thierry Henryval szemben: a lehető legkevesebb levegőt és helyet hagyni a kibontakozásra” – fogalmazott a BBC szakértője, Alan Hansen, a Liverpool egykori BEK-győztes skót védője, aki e játékgyilkos feladatmeghatározás ellenére álomdöntőre számít.

A többi labdajátékból, mondjuk a kosárlabdából ismert taktikát, mely szerint „hadd szárnyaljon a legjobb, úgysem megy semmire, ha lefogjuk, és nem engedjük érvényesülni a többieket”, Ronaldinhóval szemben öngyilkosság lenne alkalmazni. Az ő legnagyobb értéke éppen abban rejlik, hogy a társaiból képes kihozni a legjobbat – azaz ha ő elemében van, lehetetlen legyőzni a csapatot. No de hogyan lehet lefogni egy ösztönös zsenit, aki maga sem tudja, mi lesz a következő lépése, mégis jó irányban teszi meg?

Az Arsenal védőjátéka – bilincs, elektromos sokkoló és kényszerzubbony nélkül is, sőt Sol Campbell és Ashley Cole hosszú sérülésének dacára – meglehetősen hatékony volt az idén, Jens Lehmann 919 perces góltalansági rekordja még most is növekvőben van. A Wenger által alkalmazott 4–5–1-es rendszer egyik alaprendeltetése, hogy a labda elvesztése esetén keresztpasszokra kell kényszeríteni az ellenfelet, semmiképpen sem engedni, hogy hosszú indítással a védőfal mögé dobhassa gyors csatárait. Ennek persze a saját támadójáték is kárát láthatja (mint Villarrealban, ahol a hazaiak egyszerűen elszigetelték Henryt), ám ha az egy az egyben éppúgy, mint hosszú passzokkal veszélyes Ronaldinho feltartóztatása a cél, Wenger egy pontig nyilván ezt is felvállalja.

Várhatóan Emmanuel Eboué lesz az, aki a legtöbbször találkozik majd Ronaldinhóval a pályán. A fiatal elefántcsontparti védő, aki januárban lépett a sérült Lauren helyére, és az elmúlt hónapokat mesevilágként élte meg, nem tart a feladattól.

„Nem félek Ronaldinhótól, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat fogok tanulni ebből az estéből, elvégre a világ egyik legjobb futballistája lesz az ellenfelem. Vérbeli próbatétel vár rám, és természetesen mindent megteszek majd, hogy a csapatnak és nekem is jó estém legyen. Bízom a gyorsaságomban és a technikai felkészültségemben. A Barcelona kiváló csapat, játékosai rengeteget mozognak, nagyon óvatosan és intelligensen kell játszanunk” – mondta Eboué, aki néhány hete egy másik brazil, Robinho ellen megállta a helyét a Bernabéuban.

Ronaldinho persze más. Ő nem nagyon szokott finálét veszíteni. A közelmúltban a 2002-es világbajnokság és a 2005-ös Konföderációs Kupa alkalmával állt hasonlóan nagy lehetőség előtt, társaival együtt élt is vele. Nem úgy a Francia Kupa 2003-as fináléjában, amely tulajdonképpen a búcsút jelentette számára Párizstól, a Paris Saint-Germaintől. Azt a meccset is a Stade de France-ban játszották, ott, ahol most is jelenése lesz.

Az Auxerre futballistáinak akkor egy fecskefiókával volt dolguk. A nyarat csinálni most viszszatérő fecske már inkább prédára vágyó sasra emlékeztet. Talán ágyúval is hiába lőnek rá…

---- R ---- E