Volt, aki bírta, és volt, aki nem

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2006.05.16. 01:36
Címkék
A sör, a kolbász, a szél meg az ordibáló galoppverseny-kommentátor csak epizódszerepet kapott a hét végi Világkupa-versenyen. A figyelem az öttusázókra irányult, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány is árgus szemekkel figyelt, hiszen nyakunkon a hazai rendezésű Európa-bajnokság.„A mieink két kivételtől eltekintve helytálltak. Balogh Gáboron két jó verseny után a közvélemény és a saját maga által támasztott, szokásosnak mondható eredménykényszer kifogott, bár ez igazán csak egy számban látszott. Vívásban bátortalan volt, és bár próbált küzdeni, nem volt benne átütőerő – szólt a kapitányi kritika. – Balogh időről időre hullámvölgybe kerül, de mert vérbeli versenyző, ki is szokott kecmeregni belőle.” Horváth Viktor kiegyensúlyozott volt, az ő győzelmét csak a remek napot kifogó litván Edvinas Krungolcas tudta megakadályozni. „A vívásban voltak szenvedős időszakai, de jól kezelte a vereségeket, amiket vészes gyorsasággal fel kell dolgozni a következő asszóig” – mondta róla a szakember.„Fülep Sándor enyhébb megfázás és orrdugulás után hozta a tőle elvárható teljesítményt, megnyerte a lövészetet, átlagos vívás után megoldotta a lovaglást, végül a jó tempóban hajrázó orosz Alekszej Turkin szorította le a dobogóról.” A húszéves Kasza Róbert remekül mutatkozott be a felnőttek között. „Lövészetben picivel elmaradt a várttól, de vívásban átlagon felülit nyújtott, úszásban pedig a legjobbak közé tartozik. Bár a lovaglásban elvégzett sok munka eredménye már látszik, ebben a számban még nem kész versenyző, és bele kell erősödnie a felnőtt futómezőnybe is. Kállai Viktor Berlinben pillanatnyi kihagyástól eltekintve szépen versenyzett, most viszont a selejtezőben a technikai számok kifogtak rajta” – értékelt Pálvölgyi Miklós, aki három hét múlva jelöli ki az Eb-csapatot.
Legfrissebb hírek

Álvaro Arbeloa és Andrij Lunyin is megszólalt Thibaut Courtois sérüléséről

Bajnokok Ligája
10 perce

Csue Csung Von: Mindkét Márton nővér érmes lehet a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
28 perce

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
40 perce

Afrika-kupa: Szenegál fellebbez a döntés ellen, amellyel megfosztották első helyétől

Minden más foci
45 perce

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
51 perce

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
1 órája

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
1 órája

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik