Kispesti költözés: teljes káosz!

Kun ZoltánKun Zoltán
Vágólapra másolva!
2006.05.12. 01:18
Címkék
Továbbra is teljes a káosz Kispesten: az egyik tulajdonos – Piero Pini – Dunaújvárosba vinné a csapatot, a másik – Kiss Zsolt – pedig mindent megtesz azért, hogy ne így történjen.
A felbosszantott és a Honvédot mindenáron a fôvárosban tartani akaró szurkolókban már nagyon ég a t?z
A felbosszantott és a Honvédot mindenáron a fôvárosban tartani akaró szurkolókban már nagyon ég a t?z
Németh Ferenc
A felbosszantott és a Honvédot mindenáron a fôvárosban tartani akaró szurkolókban már nagyon ég a t?z
A felbosszantott és a Honvédot mindenáron a fôvárosban tartani akaró szurkolókban már nagyon ég a t?z
A felbosszantott és a Honvédot mindenáron a fôvárosban tartani akaró szurkolókban már nagyon ég a t?z
Németh Ferenc
A felbosszantott és a Honvédot mindenáron a fôvárosban tartani akaró szurkolókban már nagyon ég a t?z

Piero Pini továbbra is éli nyugodt életét: Kiskunfélegyházáról most éppen Dunaújvárosba költözött, kinevezte ügyvezetőnek Andics Józsefet, és legfőbb célja, hogy a nyártól immár Újvárosban játssza hazai meccseit a Honvéd – pontosabban a Dunaújvárosra keresztelt egykori Honvéd.

Aligha meglepő, a terv nem aratott éppen osztatlan sikert: a szurkolók például olyannyira elkeseredtek a legújabb fejleményeken, hogy hirtelen felindulásból kiruccantak Újvárosba, és méla zokogás közepette kissé átfestették a stadion kerítését. A firka legfontosabb üzenete az volt, hogy a Kispest a kispestieké, de többször előfordult Pini neve is egy-két kevésbé szívet melengető jelző kíséretében. A takarítás miatt így máris megvan a Dunaújváros első anyagi áldozata a Kispestért...

A Honvéd pedig nem költözik, annyi szent. Kiss Zsolt, a kisebbségi tulajdonos legalábbis ezen a véleményen van.

„Mindent elkövetek azért, hogy ez az őrültség ne valósuljon meg – mondta némi ingerültséggel a hangjában a máskülönben mindig higgadt Kiss Zsolt. – Éppen nyakig ülök a papírokban, hiszen a létező össze dokumentumot átnézzük, hogy miképpen tarthatjuk Budapesten a Honvédot.”

A helyzet egyre komolyabb, a szurkolók pedig egyre bizalmatlanabbak. Már elterjedt a hír, hogy mivel csak százszázaléknyi tulajdonrész fejében lehetne telephelyet változtatni, az újvárosiak ötvenmillió forintot kínáltak Kiss Zsolt tizenöt százalékos üzletrészéért.

„Nem kínáltak, de nyugodtan kínálhatnak: nem akarok nagy szavakat használni, de ebben a helyzetben az egymilliárdos ajánlat sem érdekelne” – jelezte Kiss Zsolt, hogy a Kispest Budapesten tartása egyáltalán nem pénzkérdés.

A szurkolók úgyis jól tudják: a tulajdonosok számára az elmúlt három évben a Honvéd nem volt jó üzlet.

Csak annyit kérnek, most se legyen az.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

---- P ---- &
Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
2 perce

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
10 perce

Női kézi BL: Debrecen–Győri ETO

Kézilabda
11 perce

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
16 perce

A hajrát jobban bírta Kaposváron a száz pont fölé jutó Körmend a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
17 perce

Kikapott Svédországtól a Kincsem Parkban a magyar amerikaifutball-válogatott

Amerikai sportok
35 perce

Hatgólos, fordulatos mérkőzésen nyert a DAC a Nagymihály vendégeként

Minden más foci
40 perce

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
48 perce
Ezek is érdekelhetik