Emlékfilm Papp Lászlóról

2006.03.25. 02:05
Címkék
„Mint embert szerették nagyon.”Özvegy Papp Lászlóné Zsóka néni jellemezte így férjét, a 2003. október 16-án elhunyt Papp Lászlót, a valaha volt legnagyobb magyar amatőr bokszolót, aki március 25-én lenne 80 éves, és akinek ezen a napon a Duna Televízió „Volt egyszer egy Papp Lacink” című filmmel szeretne emléket állítani.„Elsősorban arra voltam kíváncsi, milyen ember volt Papp László – mondta filmjéről Elek Sándor szerkesztő-riporter. – Persze a filmben érintettük a pályafutását, az amatőr- és profi éveit, valamint a kapitányi korszakát is, hiszen ezt a mai, új korosztály már nem nagyon ismerheti. De a hangsúly nem ezen volt, hanem azon, mitől lett Laci bácsi már életében legenda.”Elek Sándor elmondta, a film ötlete két helyen is felvetődött: Riskó Géza, a Duna Tv sportszerkesztőségének vezetője volt az egyik ötletgazda, a másik pedig ifjabb Papp László, a háromszoros olimpiai bajnok bokszoló fia, aki új alkotással szeretett volna ismét megemlékezni édesapjáról.„A két szándék egymásra talált, én pedig megkaptam a feladatot – mondta Elek Sándor. – Február végén kezdtük el a munkálatokat, és Laci bácsi születésnapján be is tudjuk mutatni a filmet. Laci bácsiról a családtagok mellett többek között Jean-Paul Belmondo, Presser Gábor, Kóbor János, Hofi Géza és Csötönyi Sándor is elmondja a véleményét, sőt stábunknak sikerült beszélnie az 1956-os olimpián ezüstérmet szerző José Torresszel is, aki amatőrként egyedül tőle kapott ki.”Szombaton még egy megemlékezés lesz Papp Lászlóról: a XI. kerület, Mányoki út 20. szám alatt található háznál ünnepélyesen felavatják a háromszoros olimpiai bajnok emléktábláját.Különdíjak az évfordulón

Papp László születésének 80. évfordulója alkalmából Lamperth Mónika sportot felügyelő belügyminiszter megalapította a Papp László-díjat, amellyel az öt legjobb utánpótláskorú ökölvívót díjazzák. Az elismerést az idén a következő sportolók kapják: Harcsa Norbert (Vasas Rica Hungária – junior Eb-2.), Lakatos Péter (Vasas Rica Hungária – kadett Eb-1., vb-3.), Kalucza Norbert (Debreceni ÖK – junior Eb-3.), Mihály János (Kiskunfélegyházi Honvéd – kadett Eb-3., vb-3.), Németi Tibor (UTE – kadett Eb-3.)
Legfrissebb hírek

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
12 perce

Majdnem összejött a bravúr Verhoevennek, de Uszik TKO-val nyert Egyiptomban – videó

Ökölvívás
1 órája

Első nemzetközi kupadöntőjét vívja a Tatabánya férfi kézicsapata

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
8 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
8 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
9 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki-vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
9 órája
Ezek is érdekelhetik